Űrbarátok – A Hail Mary-küldetés című filmről

A tudósok arra is rájöttek, hogy nemcsak a miénket, de a környék valamennyi csillagát be akarják kebelezni. Kivéve egyet, a Tau Cetit. A világ kormányai összefognak, hogy rájöjjenek, miben különbözik ez a többitől, mi lehet az oka annak, hogy a csillagfalók étvágya erre nem terjed ki. Lehet, hogy rossz az íze? Esetleg korunk betegsége, az allergia áll emögött?

De kezdjük inkább az elejéről! A Hail Mary-küldetés című film nyitójelenetében Grace (Ryan Gosling) egy űrhajón ébred. Nem tudja, hogy került oda és minek. Két társa halott, ezért egyedül kell kiderítenie, mit keres a mélyűr kellős közepén. Vagy a szélén. Lassacskán sikerül visszaemlékeznie arra, mi is történt. A férfi eredetileg biológiát tanított egy iskolában. Egy nap megjelent nála a titkosszolgálat, autóba ültette, és elvitte oda, ahol az astrophage-rejtély megfejtésén dolgoznak. Grace ugyanis egykor pont a nem vízalapú életről írt doktori értekezést. Márpedig úgy tűnik, hogy ami tűzforrót eszik, az nem lehet vízből. A férfi rájön arra, hogy a csillagfalók hogyan szaporodnak, azt is tisztázza, hogy minek indultak el a Vénuszra, ám a feladata ezzel nem fejeződik be. A körülmények szerencsétlen összjátéka folytán a beleegyezése nélkül felteszik arra az űrhajóra, ami a Tau Ceti felé indul. Rendben oda is ér. Csakhogy van már ott valaki más is. Nem egy ember. Egy kőrák.

Az Andy Weir magyarul is olvasható regényéből készült mozi szerencsésen kapcsolja össze a műfajokat: egy kicsit drámai, némiképp sci-fi, és pont annyira humoros, hogy szórakoztassa is a nézőt. A történet jó része a világűrben játszódik, ahol Grace összeismerkedik egy fura szerzettel. A 40 Eridani rendszerből érkezett Rocky – ezt a nevet kapja a földi embertől – ugyanazért jött, hiszen az ő napjukat is meg akarja enni az astrophage. A hatlábú, kőszerű lény – akinek az űrhajója inkább olyan, mintha drótból lenne összefűzve – nagyon barátságos, a szintén jó kedélyű Grace-szel hamar megértik egymást. Az már egy másik kérdés, hogyan sikerül túllépni nemcsak a kommunikáció problémáján – Grace beszél, Rocky pedig csivitel és mutogat –, vagy éppen az eltérő kultúrákból adódó nehézségeken, hanem azokon is, amelyek két különböző faj találkozásából adódnak. De a néző a többi következetlenségen is könnyedén túllép – nem kell mindent annyira komolyan venni, mint teszik azt például az Érkezés hősei. 

Phil Lord és Christopher Miller filmje igazi jutalomjáték Ryan Gosling számára, még akkor is, ha Rocky alakítása szintén igen meggyőző. Ez egy realista sci-fi: a laikus néző az űrhajó felépítése vagy a használt tárgyak mellett abban sem talál semmi kivetnivalót, hogy egy tudományos kutatás fapados eszközöket – például szigetelőszalagot és OSB-lapokat – alkalmaz. A történet előre-, hátra-, majd újra előreugrik: ahogy Grace emlékezete vissza-visszatér, úgy tudunk meg mi is sok részletet arról, miért pont ő lett az, akinek meg kell mentenie az emberiséget.

Akármennyire más is a kőrák, van közös benne és a földi emberben, így lehetséges, hogy együtt kezdjenek neki a probléma megoldásának. Láthatjuk, hogy nem csak a tudomány jelenti a civilizáltságot, a segítőkészség, az együttműködés képessége vagy az önfeláldozás legalább annyira fontos. Mint ahogyan a kedvesség vagy a humor is. A két idegen vállvetve lát neki a harmadik megfékezésének. Az is kiderül, hogy az astrophage meglehetősen hasonlít a földi sejtekre, Grace megközelítése a vízmentes életről tehát téves volt. Megannyi kaland közepette együtt jönnek rá arra, hogy a Tau Cetin van valami, ami kordában tartja ezt a rendkívül nagyra törő apróságot. Igyekezetük során egyre többet tudnak meg egymásról, a másik kultúrájáról, és lassan barátság szövődik közöttük. Mert nemcsak az ész használata, az érzések is összekötik őket.

A Hail Mary-küldetés egy tanmese. Értéke nem abban rejlik, hogy újat mond, inkább abban, hogy másképp. Sok filmben fogalmazták meg azt a gondolatot, hogy a nagy baj összerántja az embereket. Valahol persze szomorú, hogy az írók, filmesek szerint egy katasztrófa kell ahhoz, hogy végre összefogjunk, és egy irányba mozduljunk. Andy Weir története az együttműködés fontosságát azzal emeli ki, hogy univerzálissá teszi, aminek a jelentősége túlmutat fajokon és civilizációkon. De kőrák ide, kőrák oda, ez a történet is az emberről, az emberiről szól. Arról, hogy a szeretetre való képesség fényévekre a Földtől is létezik. Mert (világ)egyetemes.

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. április 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.