Útravaló – 2021. június 13., évközi 11. vasárnap

Amikor az evangéliumokban azt halljuk Jézustól: Isten országa köztetek van, annak történeti értelme nem egy hely vagy a közösség, hanem maga az Úr, akivel kapcsolatba lépve az ember bekerülhet Isten uralmába, országába. Ő lett porból alkotott emberré, aki kisarjadt Mária méhéből, s került elvetettként a barlangsírba, hogy onnan is kikelve, a benne hívők megtalálják nála – „Békesség nektek”, köszönti tanítványait húsvétkor – nyugalmukat, miként a madarak a mustármagból sarjadó fa árnyékában. Az Úr Krisztus tehát önmaga titkát mondja el nekünk a mai példabeszédben; azt, ahogyan köztünk élt, és köztünk van.

Szent János evangéliuma egyértelművé teszi ezt a megállapítást, hiszen ott Jézus, szenvedésének kapujában, ugyanezzel a hasonlattal él: „Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem esik földbe, és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz.” A magban ott van a jövő reménye, hogy a halálból élet fakad. És ez a mag, amely belénk, a szántóföldbe hull, az Eucharisztia, a kenyér, aki bennünk elhalva új életet sarjaszt a szeretet cselekedetei által. A római San Clemente-bazilika apszismozaikjának képe gyönyörűen ábrázolja ezt a titkot: az oltár fölötti elhelyezésben – mely már önmagában eucharisztikus értelmezést hordoz – ott látjuk a Keresztrefeszítettet, a keresztből pedig szőlőindák ágaznak ki, melyek behálózzák a kupolateret. Az indák között viszont különböző munkatevékenységek jelennek meg: az Úr keresztjéből, Eucharisztiájából, az elhaló magból új élet sarjad, Isten elkezdi újból uralma alá vonni, szőlőskertjévé, országává formálni a földet. Az elvetett mag így szökken szárba, hoz termést és készíti elő a világot a végső aratásra.

Istennek ez a munkája tehát nem csupán e világra irányul, hiszen az Eucharisztia „jövendő dicsőségünk záloga” is, vagyis általa testesülünk bele Krisztus testébe, és ez az eszkatologikus kenyér az, akivel eggyé forrva, a végidőkben kikel belőlünk a föltámadott test. Ezért a szentáldozás Isten országának épülése bennünk és közöttünk, így lehetnek az eljövendő ország előképei és megjelenítői mindazok a tevékenységek, melyekkel a keresztények szebbé teszik a világot, „mert a szeretet és művei megmaradnak az örök életre” (vö. Gaudium et spes, 39.)

A keresztényekben a keresztényi maga Krisztus – tanítja Szent Ágoston, vagyis a keresztényeknek nem hiperaktívaknak kell lenniük – a szeretetre hivatkozva – ebben a világban, hanem minden hívőnek és magát Jézushoz tartozónak mondó intézménynek arra kell ráéreznie, hogy Ura mire képesíti őt, miként akar megszólalni szolgálatában.

„Malcolm Muggeridge-et, a BBC újságíróját 1969-ben kiküldték Kalkuttába, hogy Teréz anyáról egy filmet készítsen. A látottak megdöbbentették és visszatetszést keltettek benne: sok szegény haldokolt, de mosolyogtak; a betegek alultápláltak voltak, de szemeikből a szeretet fénye áradt, amivel ott találkoztak, abban a házban. Teréz anya pedig nővéreivel együtt úgy tűnt fel, mint égő mécses a világ egoizmusának sötét éjszakájában. Az újságíró magától Teréz anyától kérdezte meg: Honnan merítik az erőt ahhoz, hogy itt, annyi fájdalom és ínség között éljenek? Teréz anya azonnal válaszolt: »A mi erőnk az Eucharisztia!« Az angol újságírót, aki nem volt hívő, megfogta mindez. Visszaérkezve Londonba, rendszeresen meglátogatta a haldoklók házát, ahol annak a másik Életnek a jelenlétét tapasztalta. Néhány év múltán a keresztség szentségének fölvételét kérte, katolikus lett. Azt mondta: »Azért kértem a keresztséget, és akarok katolikus lenni, mert be akarom fogadni azt az Eucharisztiát, amely ezekben a nővérekben a szeretetnek ezt a csodáját eredményezi: én is ezt akarom élni!«, halála előtt is megerősítette: »Ez a kereszténység szíve: ez a szeretet minden kultúránál nagyobb!«” (Angelo Comastri bíboros)

Magyar Kurír