Útravaló – 2023. április 9., húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása

Húsvét a mi legnagyobb ünnepünk, Urunk feltámadásának napja. Az evangélium elmondja a húsvét reggelén történt eseményeket. Szombaton, a szigorú törvények szerint, nem volt szabad a sírhoz menni, de az éjszaka jövetelével véget ért a szombat. Mária Magdolna még sötétben a sírhoz sietett, és megdöbbent: a követ elhengerítették onnan. Az egész evangéliumi elbeszélés azt mutatja, hogy a feltámadás teljesen váratlan esemény volt maguknak a tanítványoknak is. Azt gondolták, hogy Jézus halálával minden véget ért. Nem értették Jézusnak a feltámadásáról szóló szavait. Mária Magdolna sem arra gondolt, hogy Jézus feltámadt, hanem hogy „elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették”. Mária sietett az apostolokhoz a hírrel, mire Péter és János a sírhoz futottak. János előbb ért oda, de megvárta Pétert, s így ő lépett be először. Így is kifejezte tiszteletét Péter iránt, aki az apostolok feje volt. Péter belépett a sírboltba, és látta a halotti leplet, s külön, egy más helyen a Jézus fejét takaró kendőt. Nem értette a helyzetet, és Lukács evangélista szerint „magában igen csodálkozott a történteken” (Lk 24,12). Mikor aztán János is belépett a sírba, ő is látta a lepleket, és megértette: Jézus testét nem lopták el. Jézus feltámadt egy, a földitől különböző életre, ahol a lepleknek már nem volt jelentőségük. „Látta és hitt.”

Evangéliumában János megérteti velünk, hogy Jézus feltámadását nem az Írásokból kiindulva gondolták el, hanem ellenkezőleg, a feltámadás ténye világította meg számukra az Írások értelmét. Feltámadása kinyilatkoztatta szenvedése értelmét. A feltámadás nélkül Jézus szenvedése egy drámai esemény, tragikus csőd lett volna, remény nélküli vég. Feltámadása viszont igazolja, hogy szenvedése, halála nem veszteség, kudarc volt, hanem a szeretet győzelme. Krisztus feltámadásának fényében az Egyház megértette, hogy Jézus Krisztus valóságát nem lehet az Ószövetség kategóriáival elégségesen kifejezni. Lassan meg tudta fogalmazni az Egyház azt a gyökeresen többet és újat, ami Jézusban megjelent. Az első ilyen megnevezés, amit Jézusra alkalmazott az Egyház, ez volt: az Úr. Az Ószövetség ezt az elnevezést Istenre alkalmazta. A feltámadás révén Jézusban felismerték az isteni méltóságot és hatalmat. A Fiú elnevezésben pedig az Atyától való személyi különbözőségét, s ugyanakkor a vele való, egészen egyedülálló kapcsolatát. Ez fejeződik ki Tamás apostol vallomásában is: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28) De a mai emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: Vannak-e történelmi érveink Krisztus feltámadásával kapcsolatban? Első pillanatban úgy tűnik, nemmel kellene válaszolni erre a kérdésre. Mert a történelmi érvelés csak a mi tér és idő kategóriánkon belül lehetséges. De a feltámadással Jézus véglegesen kilépett ebből, és ahogyan Szent Pál írta: „mennyei ember” (1Kor 15,47) lett. Ezzel az új létmóddal kapcsolatban a történettudománynak már nincs illetékessége, történelem feletti lett. Ugyanakkor a feltett kérdésre a mi válaszunk mégis az igen. Igen, mert emberek tanúsították a feltámadást, látták a Feltámadottat, és hittek benne. Ez az apostoli tanúságtétel, a megjelenések valósága, az ebből született Egyház, a vértanúk és hitvallók serege ennek a világnak a részei. A Feltámadott már egy végleges, új világ része. Senki nem láthatta pusztán emberi látás útján. Beszélt az emmauszi tanítványokkal anélkül, hogy felismerték volna. Mária Magdolna kertésznek nézte, s csak akkor ismerték fel, amikor ő felismertette magát. Aquinói Szent Tamás fogalmazta meg szépen, hogy a tanítványok „oculata fide”, vagyis szemmel látható hitben ismerték fel az Urat. „Az érzéki tapasztalás szerepe mutatja, hogy a Feltámadott valóban a mi világunkban jelent meg. A hit szükségessége pedig kinyilvánítja, hogy a Feltámadott a mi világunkat meghaladó eszkatologikus valóság.” (Kereszty Rókus) Világunk minden szenvedése, a háborúk, az emberiség elleni bűnök, Európa tehetetlensége, a relativitás diktatúrája ellenére is erőt, bátorságot és reményt ad a bizonyosság: Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!

Magyar Kurír