Útravaló – 2023. március 27.

Nézőpont – 2023. március 27., hétfő | 5:01

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Vezess át a régiből az új életbe, hogy készen találj, amikor megnyitod előttünk dicsőséges mennyei országodat! A liturgikus imádságok a történeti eseményeken keresztül egyszerre tekintenek azok aktuális, köztünk jelenvalóvá váló és a végső beteljesedéskor megnyilvánuló kegyelmi hatására. Hiszen a szentségek vétele által, azzal, hogy életformánk is ehhez idomított, átlépünk a régiből az új életbe, és biztosak lehetünk abban is, hogy a húsvét liturgikus ünneplésének egy pontján ugyancsak feltárul nekünk valami többlet a mennyei országból. Ugyanakkor a rendszeres szentségi élet az örök életre készít fel, érleli életünk egészét, hogy irányt ne tévesszünk, amikor az Úr megnyitja dicsőséges országának kapuját.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria