A keresztény közvélemény egyik kijelentése, hogy az Egyházat a szegények tartják el és nem a gazdagok. Akik adhatnának, nem adnak, és akiknek alig van, azok adakoznak. Mindebben van igazság, de nem intézhető el a dolog ilyen egyszerűen. Nem a „gazdagok” a szűkmarkúak, hanem azok, akiknek a pénz az istenük. Ha birtokolják, akkor azért, ha meg nem, akkor épp az áthidalhatatlan távolság miatt kering a gondolatuk a pénz körül, és talán évtizedek óta lottóznak, közben pedig már kikapcsolták náluk az áramot. Léviből Máté lett, tehát biztos, hogy nemcsak a neve, hanem a felfogása is megváltozott, miután Jézus megszólította. Isten biztosan megszólítja korunk tényleges és képzelgő milliomosait is, és valahogyan jelzi számukra, hogy a boldogságot nem lehet megvásárolni.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria