Az ókori vallások jellemzője volt az újjászületés keresése, s ennek illúziójához ajzószerekkel, kultikus prostitúcióval vagy más erőszakos eszközökkel jutottak el. Azoknak pedig, akik ebből a közegből váltak kereszténnyé, azzal kellett szembesülniük, hogy a valódi újjászületést felkínáló jézusi kapcsolat nem él ezzel, hanem olyan egyszerű módon érkezik el hozzájuk, mint a vízzel való leöntés, a kenyér magukhoz vétele vagy éppen az olajjal való megkenés. Krisztus megtestesülése és pokolra szállása lényegi változással jár: nem az embernek kell felemelkedést és ehhez eszközt keresnie, hanem el kell fogadnia, hogy Isten biztosítja ezt számára, amikor a szentségekben ma is alászáll, s az újjászületést ott kínálja.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria