Emeljétek föl fejeteket, kapuk, táruljatok fel, örök kapuk: a dicsőség Királya bevonul. A szentmise bevonuló éneke az Úr érkezésére utal, miként minden mise eleji bevonulás megjeleníti a közénk testesülő, a misében megérkező, és a végső időkben visszatérő Urat. Az élen halad a győzelmi jelvény, a kereszt, amely megnyitotta az üdvösség patakját, és utat tört neki a pokol tornácára. Ezt a dicsőséges győzelmet már a születés titkában is szemléli az Egyház, hiszen az emberség magára öltése ennek a diadalmenetnek a nyitánya. A tettek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem – ezekből részesedünk az egyházi év során, jelenkori átvonulása által.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
