Útravaló – 2025. február 9., évközi 5. vasárnap

A csodálatos halfogás evangéliumi szakasza egy még nagyobb csodával zárul: „mindenüket elhagyva követték őt”. Az elcsigázott és kimerült tömeg végre talált valakit, aki a szívéhez szól. Szinte belenyomják Jézust a vízbe, ezért is száll bárkába. Érdemes Jézus leleményére is felfigyelni: nemcsak a szorongató tömeg miatt száll bárkába és távolodik el kicsit a parttól, hanem azért is, mert így a víz viszi a hangját, jobban hallják őt. Milyen jó lenne, ha mi, papok, hitoktatók is ilyen leleményesek lennénk! Ha az adott helyzetben felismernénk, hogyan tudjuk a leghatékonyabban átadni az evangéliumot. Jézus aztán utasítja Pétert: evezzenek a mélyre. Mit tennénk mi, miután egész éjszaka hasztalan fáradoztunk, és ráadásul egy amatőr adna tanácsot nekünk? Mit szoktunk tenni abszurd és kilátástalan helyzetben? Simon kiveti a hálót, követi az utasítást, és az eredmény őt igazolja. Vannak ilyen helyzetek az életben, amikor csak azért is szembe kell szállnunk minden előítéletünkkel. De ehhez a mélyre kell evezni. Nem elég óvatosan próbálgatni, tesztelni, kísérletezni. Kockázatot kell vállalni, a hit kockázatát. Mit jelent ez? Bízni valakiben, aki méltó arra, de benne feltétlenül: nagy hadvezérek, stratégák merik így a mély vízbe küldeni legjobb embereiket, akikben megbíznak. Csodáljuk a Pétereket, akik nem korábbi kudarcaikat mérlegelik, fontolgatják, hanem habozás nélkül ott vetik ki a hálót, ahol az Úr mondja nekik. És csodáljuk Jézust, hogy ennyire bízik a halászokban, az emberekben, bennünk is. Látja bennünk a többet, a jobbat, csak mi vagyunk bátortalanok, vagy esetleg gőgösek: nekünk ne mondja meg senki, mit kell tennünk. A történet számunkra nem a halászatról, nem egy foglalkozás csínjáról-bínjáról szól. Hanem a bizalomról, és arról, hogy néha el kell ismernünk: Isten jobban tudja. De honnan tudjam, hol a „mély víz”, és mikor kell odaevezni? A történet egyik legérdekesebb mozzanata az az óra vagy kettő, ami a sikertelen és a sikeres halfogás között múlik el: teljes kikapcsolódás, teljes szakítás a megszokott munkával. Jézus előbb a népet tanította, a halászat ráért. A kimerült halászok is ott ültek a tömegben, egészen pontosan a bárkában. A Mestert hallgatták, a lábánál kuporogva. Nekünk is el kell felejtenünk egy időre a gondjainkat, át kell hangolódnunk egy világra, amit nem a hétköznapi anyagi gondok irányítanak, és akkor meghallhatjuk, hova kell mennünk, mit kell tennünk ahhoz, hogy akár a szakmánkban is eredményesek legyünk. Nincs ennél „jövedelmezőbb” beruházás, mint ez az odahallgatás! Minden héten a vasárnap, mindennap egy fél óra, vagy több, de rendszeres odafigyelés Isten hangjára, ez az a beruházás, amelynek kamata a teljes emberség sikere. Péter aztán térdre borul, mert felismeri Istent. A mi világunkban, amelyben az emberek számos trónt emeltek, ami előtt térdre borulnak, fel kell idéznünk Isten fenségét, egyetlenségét. Újra rá kell találnunk Péter hitére, amely minket is leborulásra késztet, és akkor majd nekünk is küldetést ad az Úr, új kezdetet ad nekünk, emberhalászokká tesz bennünket is. És képesek leszünk mindenünket elhagyva követni őt.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír