Útravaló – 2026. augusztus 23., évközi 21. vasárnap

Péter személyiségét ismerve, elsőre megrémiszthet minket Jézus döntése. Sziklának nevezi azt, aki oly sokszor széltől lengetett nádszálként viselkedik, s testvéreinek megerősítője lesz a Mester megtagadója, aki maga is megerősítésre szorul. A heveskedő Péterre lesz bízva az apostolok testülete, mint látható Főre, hogy Krisztus mennybemenetele után az ő helytartójaként szolgáljon.

Pétert nem előzetes alkalmassága és makulátlan életszentsége folytán választja ki Jézus. Ahogy Pált és a többi apostolt sem, akik Isten országáért küzdve, szenvedve válnak szentekké. Az emberi alaptermészet sem akadály az isteni kegyelem közvetítésére. Péter szenvedélyes alkat. Sokat hibázik, de ugyanannyiszor képes őszinte bűnbánatra is. Épp ebben erősödik meg a hite, és ezáltal erősíti meg mások pislákoló hitét is. Ha jól belegondolunk, Jézus mindenféle vérmérsékletű embert képes meghívni követésére és az Egyház szolgálatára, és tudja is, kinek a képességeit mire és hogyan használja. Nem biztos ugyanis, hogy egy heveskedő, szangvinikus Péter házában jobb kezekben lett volna a Szűzanya, mint Jánoséban. Péter megtagadta Jézust, félelmében és szégyenében a Golgotán sem volt jelen, míg az ifjú „szeretett tanítvány” hűségesen kitartott a Mester és Édesanyja mellett. Első pápának azonban mégis Péter lesz alkalmasabb. János egyénisége más, ő a „Szűzanyához való”. A lendületes érvelést, a nagyobb élettapasztalatból is fakadó vitatkozást Jézus Péterre hagyja. Apostol mindkettő, mégis más feladattal felvértezve. Jánosnak hosszú élet jut, mely nyugodtnak egyáltalán nem nevezhető: Patmosz szigetére száműzik, ugyanakkor ő az egyetlen apostol, aki nem szenved vértanúhalált. Péternek rövidebb „regnálás” jut, halálában azonban Jézus teljes önátadásával azonosul.

Sziklának lenni nem egyszerű. Jelként sem, melynek mindig mutatnia kell a szilárdságot, és belső valóságát tekintve sem, hiszen rendületlenül állnia kell a viharokat, és biztos alapot szolgáltatnia ahhoz, hogy építeni lehessen rá. Jézus bizalmat szavaz övéinek, még Júdásnak is, pedig róla előre tudja, hogy el fogja árulni őt. Péter tagadása viszont más. Jézushoz fűződő szeretete olyan mély barázdákat szántott a lelkében, hogy emberi gyengeségeivel bűnbánattal szembesülve képes mindig megerősödni, és megújult szívvel folytatni az Úr által kijelölt utat.

A papszentelés által is megtapasztalható az a „csoda”, melyet az apostolok is megélhettek az oldás-kötés hatalmával és a Lélek erejében végzett minden küldetésükben. Az egyszerű ember, akit Krisztus szolgálatra szentel, képessé válik természetfölötti dolgokra. Titokzatos valóság ez, mert nem a természetes emberi képességek növekedését kell keresni ebben, és nem is azt, hogy Isten érdemtelen létükre „kinövesztett” volna bennük plusz csodatevő képességeket. A Krisztus személyében való cselekvés nem semmisíti meg a pap vagy a püspök személyiségét, hanem Isten bensőséges munkatársává avatja, és képessé teszi arra, hogy ne csupán Krisztus nevében, hanem az ő személyében cselekedve működjön közre a kegyelem közvetítésében, kiváltképp a szentségek kiszolgáltatásában. S bár minden korban tépázza üldözés az Egyházat, az Krisztusra, a Szegletkőre épül, melyen a pokol kapui sem vesznek erőt.

Fotó: Nádudvari Dorottya

Magyar Kurír