„A vacsora után ugyanígy kezébe vette ezt a kelyhet...”

Amikor Dan Brown és könyvének, a Da Vinci kódnak filmes epigonjai a közelmúltban világszerte hódító útjukat járták, a világsajtó hatalmas visszhangja kísérte. Azt azonban, hogy Benedek pápa vasárnap Valenciában a családtalálkozót lezáró szentmisét a „Szent Grál”-kehellyel mutatta be, vagyis azzal a kehellyel, amelyet a hagyomány szerint Jézus az Utolsó Vacsorán használt, Spanyolországon kívül alig vették tudomásul.

Az értékes edényt utoljára II. János Pál használta 1982. november 8-i valenciai látogatása alkalmával. Salvador Antunano Alea történész professzor a mostani pápalátogatáskor felvázolta a valenciai székesegyházban őrzött ereklye történetét. Ezek szerint a kehely az első pápával, Péter apostollal először Rómába került. A „Szent Grál” 9 cm-es átmérőjű, achátból készült felső része kétségkívül a késő hellenisztikus korban, a Kr. e. I. évszázadban készült Egyiptomban vagy Palesztina területén. A kehely talpát később készíthették el, X. századi egyiptomi arab munka. Így a kereszténység egyik központi relikviája iszlám ihletésű imádság-feliratot hordoz, kúfi (régi arab) írásjegyekkel.

A „Szent Grált” a hagyomány szerint Valerianus keresztényüldözései idején a római egyház más kincseivel együtt II. Szixtusz pápa Lőrinc diakónusra bízta. A később vértanúhalált halt Lőrincnek azonban sikerült az Utolsó Vacsora értékes kelyhét szüleihez eljuttatnia, akik spanyol szülővárosa, Huesca közelében kis földbirtokkal rendelkeztek. Ez 258-ban vagy 261-ben történt.

A kehely 713-ig Huescában maradt, amikor az iszlám hódítók ezt az észak-spanyol várost is elérték. A város püspöke akkor a „Szent Grállal” együtt a Monte Pano megközelíthetetlen hegyeibe menekült, ahová az új iszlám hatóságok keze nem ért el, és ahol később a San Juan de la Pena kolostor létrejött. Egy 1134. december 14-i keltezésű dokumentum tanúskodik arról, hogy a kehely ekkor a San Juan de la Penában volt. 1399-ben Aragónia királyának, Emberséges Mártonnak a kérésére a fővárosba, Zaragozába vitték.

A kelyhet 1437. március 18. óta Valenciában őrzik, s az első pillanattól kezdve mind a hívek, mind az egyházi vezetők úgy tekintettek rá, mint arra a kehelyre, „amelyben Jézus Krisztus nagycsütörtökön a bort vérévé változtatta”.

A „Santo Calizt” mind a napóleoni háborúk, mind a spanyol polgárháború idején sikerült elrejteni az államhatalmak ügynökei elől. 1936-ban három órával az előtt vitték ki a kelyhet a kápolnából, hogy anarchisták és más köztársaságiak fölgyútjották volna a székesegyházat, ahol az ereklyét 1916 óta tisztelték.

A Szent Kelyhet Spanyolországon belül és kívül egyaránt kevéssé ismerik, hangsúlyozta Antunano Alea professzor. A sok éve Spanyolországban élő mexikói történész szerint nem „történelmi ereklyéről” van szó, hanem sokkal inkább „az Oltáriszentség alapítására való kézzelfogható utalásról”. „A Szent Grálban nincsen semmi ezoterikus, sokkal inkább a legdrámaibb és legmélyebb történetről szól, amit az emberiség valaha is átélt: Isten Igéjének történetéről, aki emberré lett és aki a kenyér és a bor eucharisztikus alakjában ma is közöttünk van.”

KAP/Magyar Kurír

Kép: usuarios.lycos.es