Vallásszabadság Erdélyben a XVI. században

Az előadó bemutatta az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadott vallásbéke hatását, következményeit a XVI-XVII. századi Erdélyi Fejedelemségben. Bevezetőjében arra igyekezett választ adni, hogy vajon miért tudott olyan hamar elterjedni Erdélyben-Magyarországon a protestantizmus három ága, a lutheri, kálvini és az unitárius vallás. Az egyik magyarázat szerinte, hogy Mohácsnál 1526-ban sok püspökünk elesett, így a katolikusság erős oszlopai megrendültek, az alsópapság vezetés nélkül maradt, s zavar keletkezett a korábbi egyházi szervezetben. Majd a ferences szerzetesség körében kialakult, úgynevezett aposztata mozgalomra utalt, a rendjükből új nézeteik miatt kitiltott ferencesekre, akik arról prédikáltak, hogy Isten nem két Ádámot teremtett – egyiket aranyból, a másikat földből -, hanem csak egyet és földből. Olyan erőteljessé nőtt ez a mozgalom, hogy szinte feltüzelték a parasztságot, olyannyira, hogy szembefordultak uraikkal. Sokan a lutheránus prédikátorok közül ebből az aposztata mozgalomból emelkedtek ki – mutatott rá.   Ozorai Imrét, Szkhárosi Horvát Andrást, Benczédi Istvánt említette, akik mind egykori rendjükből kitiltott ferencesek voltak.

Ezen kívül nagyon sok főúr az új áramlatok hatására identitásválságba kerül. Magyarország ugyanis 1529 és 1534 között kiközösített ország volt, miután Szapolyai János az ellenkirállyal, I. Ferdinánddal szemben nem talált segítő nemzeteket, s rákényszerült a törökkel való szövetségre. 1528-ban a sztambuli szerződés következtében kiközösített ország lettünk, s ennek következménye volt, hogy sokan érezték a kereszténység perifériáján magukat. A két király pedig egymással volt elfoglalva, nem törődtek a terjedő reformációval. A protestantizmus terjesztésében Erdélyben élharcos szerep jutott a szászoknak. Nagyon sok magyar főúr is a lutheránus vallás híve lett. Legfőképpen Nádasdy Tamást emelte ki, aki egyenesen a Luther nézeteit népszerűsítő Melanchtonnal levelezett. Dél-Erdély szászok lakta területén a lutheranizmus Brassóban vert gyökeret először, ahol 1542-ben hangzott el az utolsó szentmise. Kolozsváron pedig a szászok körében püspökük, Dávid Ferenc lett a lutheri hit lánglelkű szószólója, aki azután később a protestantizmus minden ismert irányzatához kapcsolódott, végül unitáriusként, szentháromság-tagadóként halt meg később a dévai várbörtönben Báthori István fejedelem idején.

A tordai 1568-as országgyűlés (zsinat) János Zsigmond nevéhez fűződik, akit Európa egyetlen unitárius fejedelmeként is emlegetnek.  A zsinatot azzal a céllal tartották meg, hogy a reformáció ügyeit rendezzék a vallásbéke jegyében. A vallásszabadságról készült határozat lényege, hogy „mindenki azt prédikáljon állomáshelyén, amit akar” – mutatott rá Szabó Péter.  Ezt fogalmazhatnánk úgy is, hogy a zsinat a nyakló nélküli reformációt indítványozta, s ebben benne foglaltatik a további hitkeresés, vagyis újabb és újabb hitmagyarázatok korlátlan szabadsága. Péter Katalin, a magyar egyháztörténet kiváló reformáció-szakértője szerint éppen ezért a tordai dekrétumban nem a teljes vallási türelem fogalmazódik meg. Ugyanis indirekt módon bár, de a (régi) katolikus vallás ellenében hozatott, hogy teljesen kiszoruljon az új hitek által – emelte ki a történész. E szélsőséges szabadság oda vezetett, hogy Benda Kálmán számításai szerint a tordai zsinat idején Erdélynek a 85 százaléka már protestáns volt és a fennmaradó 15 százalék sem mind katolikus, hiszen akkor már a beszivárgó görögkeletiek is jelen voltak e térség vallási térképén. Báthori István 1571-es határozata, amely csak a négy bevett vallásra korlátozza a vallásszabadságot, s a további hitújításoknak gátat szabott, megindított egy törekvést, amely tovább fejlődhetett a soron következő fejedelmek idején. Bethlen Gábor korában teljesedett ki azután a toleráns erdélyi valláspolitika. A katolikus megújhodás jelei csak az Apafiak idején körvonalazódtak.

Szabó Péter műemléki-művészettörténeti szomorú hatását is ecsetelte a sűrű hitváltásoknak a templom-épületekben, ahol az egymást követő felekezetek sokszor átrendezték a belső tereket a „maguk képére”, s így számos műkincs került az enyészet sorsára a padlásokon, ahová szószékek, oltárok is kerültek nagy számmal.

Toldi Éva/Magyar Kurír