Varga Lászlót kaposvári megyéspüspökké nevezte ki Ferenc pápa

Hazai – 2017. március 25., szombat | 12:13

2017. március 25-én Őszentsége Ferenc pápa Varga Lászlót, a Kaposvári Egyházmegye általános helynökét kaposvári megyéspüspökké nevezte ki.

Varga Lászlót, a Kaposvári Egyházmegye általános helynökét kaposvári megyéspüspökké nevezte ki Ferenc pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, az eddigi megyéspüspök lemondását elfogadva. Balás Béla az új püspök beiktatásáig apostoli kormányzóként vezeti az egyházmegyét.

Varga László 1956. augusztus 17-én született Tapolcán. Filozófiai és teológiai tanulmányait először a szegedi szemináriumban végezte, majd a budapesti központi szemináriumban folytatta. 1982. április 17-én szentelték pappá Tapolcán, miután az akkori veszprémi egyházmegyébe inkardinálódott. 1982 és 1987 között a várpalotai plébánia káplánja, majd Somogysámson plébánosa 1987 és 1993 között. A rendszerváltás után az egyházmegyék átszervezésével 1993-ban átkerült a kaposvári új egyházmegyébe, és a megyeszékhely Szent Imre-plébániájának a vezetését bízták rá. Plébánosi tevékenysége megtartásával 2009 óta a püspöki hivatal irodaigazgatója, illetve 2013-tól az egyházmegye általános helynöke.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat; Vatikáni Rádió

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria