Fleetwood a Vatikáni Rádió riporterének pozitívan nyilatkozott: „A Harry Potter-könyvek egyértelműen különbséget tesznek jó és rossz között, s egyértelműen a jókat mutatják be végső győztesként”. A sikerkönyvekben a „mágikus effektusok” csak irodalmi eszközök, hogy megnyerjék a gyerekek érdeklődését. Szó sincs arról, hogy ezek a regények valamiféle átfogó „mágikus elméletet” mutatnának be – hangsúlyozta Fleetwood.
Fleetwood a beszélgetésben kitért azokra az újabban elterjedt hírekre is, amelyek szerint Ratzinger bíboros a német Gabriele Kubynak írt válaszában 2003-ban a Harry Potter történeteket „kifinomult csábításnak” nevezte. Ratzinger bíboros irodája valóban küldött egy köszönőlevelet a német szerzőnek „Harry Potter – gut oder böse” (Harry Potter – jó vagy gonosz) című „tanulságos” könyvének eljuttatott példányáért, 2003 márciusában. Fleetwood szerint a levél további megfogalmazása a titkárságtól is származhatott. Annyi bizonyos, hogy a bíboros akkoriban megkereste Gabriele Kubyt, hogy könyvét hivatalos elbírálásra juttassa el Fleetwoodnak.
Kuby a regénysorozat akkoriban megjelent ötödik kötete kapcsán azzal vádolta Joanne Kathleen Rowlingot, a Potter-könyvek szerzőjét, hogy varázslótanoncával a mágiát dicsőíti. Harry Potter „a fiatal nemzedék ellen elkövetett bűn”, intoleranciára nevel, és ellentmond „az alkotmány szellemének”. Kuby szerint ez nem modern mese, hiszen a mesékben a varázslók és boszorkányok egyértelműen a gonosz képviselői, akiknek a hatalmától a főhős erényei gyakorlásával szabadulhat meg. Harry Potter esetében azonban nincsen senki, aki egyértelműen a jót akarná.”
Fleetwood a Vatikáni Rádióval folytatott beszélgetésben arra kérte a szülőket, hogy olvassák el a regényeket, hogy maguk ítélhessék meg. Egyben óvott a „riogatástól”, amely „lépten-nyomon az ördög keze nyomát véli felfedezni”. A kulturális jelenségek megítélésekor óvatosnak kell lennünk, hangoztatta: „Joanne K. Rowling jó író, akinek a sikere egyeseket féltékennyé tett. Mindenesetre sok gyereknek visszaadta ’az olvasás örömét’”.
KAP/RV/Magyar Kurír
Kép: cinema.com