Wohlmuth Ferenc 25 évig volt Császár község plébánosa. A munkáshatalom példát akart statuálni a köztiszteletben álló, szentéletű pap kivégzésével. Hiába ajánlotta fel egy módos gazda négy ökör árát az életéért, a plébánost 1919. június 5-én a községháza előtt a falu lakóinak szeme láttára felakasztották.
A szoboravató ünnepségre Sopronnyékről (ma az ausztriai Neckenmarkt), Wohlmuth atya szülőfalujából, valamint Felvidékről, a környékbeli városokból, falvakból is érkeztek hívek. Kora délután több százan vonultak ki imádkozva a temetőbe, ahol mécseseket, virágokat helyeztek el a mártír pap sírjánál. A síremléken olvashatóak a kegyetlenül kivégzett plébánosnak a hívekhez intézett utolsó mondatai: „Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell. Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek. Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek!”
A megemlékezők ezután a községháza elé vonultak, ahol a császári plébánost 90 esztendővel ezelőtt felakasztották. Az emléktáblánál a vértanúság napjának eseményeit felidézve Szalai Gábor tatai plébános tartott megemlékező beszédet, majd a Szózat elhangzása után elhelyezték a kegyelet koszorúit. A szentmise előtt Török József professzor méltatta a vértanú lelkipásztor tevékenységét. Az ünnepi szentmisén, amelyet Pápai Lajos megyéspüspök és mintegy 30 lelkipásztor mutatott be, zsúfolásig megtelt a templom és az előtte levő tér.
A szentmisét követően került sor a fehér mészkőből kifaragott szobor felavatására, amelyet az alkotó, Illyés András szobrászművész személyesen mutatott be. A szoboravató beszédet Völner Pál, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke mondta. Felovasták Orbán Viktor volt miniszterelnök üdvözlő levelét is.
Magyar Kurír