Vianney Szent János az imádságról

Vianney Szent János gyakran hangsúlyozta, hogy az imádság több, mint egy-egy ima „elmondása”. Ezzel nem akarta alábecsülni a szóbeli ima jelentőségét, inkább arra mutatott rá, hogy az csupán az elmélkedés és a szemlélődés előszobája. „Ha jól akarunk imádkozni, nem kell sokat beszélnünk. Tudjuk, hogy Isten jelen van a tabernákulumban. Megnyitjuk előtte a szívünket, élvezzük szent jelenlétét. Ez a legjobb imádság!” – mondta.

Az imádság azt jelenti: az ember Isten szerető tekintetébe helyezkedik, és szeretettel viszonozza azt. „Lélekben tekintsetek Isten szívére, és maradjatok így, szavak nélkül! Az is imádság, ha egyszerűen Istenre gondoltok. Ha nincs különösebb mondandótok, csak arra gondoltok, hogy Isten jelen van – ez a legjobb imádság” – biztatta a híveket.

Az imádság a szívek párbeszéde: Isten a szívünkkel közli magát. Ezért az, hogy mennyire jól imádkozunk, azon múlik, mennyire erősen vágyakozik a szívünk Isten és az örökkévalóság után – tanította. És megfordítva: minél többet imádkozik valaki, annál erősebben vágyakozik a mennyei dolgok után: „Az ima olyan, mint a tűz, amely hevével megtölti és az ég felé emeli a hőlégballont.” A szív tisztaságára is felhívta azonban a figyelmet: „Az ima olyan, mint egy illatos rózsaszál, de csak az érzi az illatát, aki tiszta szívvel imádkozik.”

„Az imádság a mennyország előíze, az Istennel való bensőséges egység megtapasztalása – mondta az arsi plébános. – Olyan ez, mint amikor két gyertya viasza összeolvad.” Ha a nap folyamán fenn tudjuk tartani ezt az imádságos, szerető egységet, létünk valóban imádsággá válik, amint Benedek pápa említette. „A lélegzésben sohasem tartunk szünetet – még kevésbé veszítsük el Isten jelenlétét!”

Vianney Szent János gyakorlati tanácsokat is adott a híveknek: „Reggel, amikor felébredünk, ajánljuk Istennek szívünket, lelkünket, gondolatainkat, szavainkat, tetteinket, egész lényünket, hogy használjon mindent az ő dicsőségére. Újítsuk meg a keresztségi ígéreteket, mondjunk köszönetet őrzőangyalunknak, és kérjük, hogy maradjon velünk a nap folyamán. Ne feledjük: Isten mindig a nap kezdetére készíti elő számunkra az aznapra szükséges kegyelmeket. Tudja, milyen bűnalkalmak adódnak majd a nap folyamán, és minden szükségeset megad, amit ekkor kérünk.”

Hogy életünk állandó imádsággá váljék, fontos, hogy előre rögzített időpontokban imádkozzunk. Ezek az időpontok olyanok, mint a tartalék tűzifa: biztosítják, hogy az Isten iránti szeretet tüze újra meg újra fellobbanjon, a nap többi részében pedig szelíd izzással égjen. Előre készüljünk a találkozásra, az imádság idejére pedig vonuljunk félre, és teremtsünk külső-belső csendet, mivel „Isten a csendben szól”. A nap folyamán is fontos az összeszedettség: minél szétszórtabban, felszínesebben él valaki, annál üresebbek az imái; minél többet gondolkodik, minél többször köti össze Istennel a nap történéseit, annál mélyebben és gyümölcsözőbben tud imádkozni – tanította.

Vianney Szent János azt tanácsolta, hogy ne egészséget, földi boldogságot kérjünk az imában, hanem elsősorban az Istennel való egyesülést. Biztatott, hogy mindig merjünk bizalommal fordulni Istenhez, aki „szereti, ha alkalmatlankodunk neki”. Imádkozzunk Jézus nevében, mivel „így nem mi imádkozunk, hanem Jézus imádkozik értünk Atyjához.” Kérjük őrangyalunk segítségét, hogy lelki szárazság idején, amikor nehezen megy az ima, Isten vigasztalása helyett a vigasztalás Istenéhez ragaszkodjunk.

A szentéletű plébános így beszélt az ima és az élet kapcsolatáról: „Én lelkem, a jó Istennel beszélgetsz, vele dolgozol, vele jársz, küzdesz és szenvedsz. Dolgozol, de ő megáldja fáradozásodat. Gyalogolsz, de ő megáldja lépteidet. Szenvedsz, de ő megáldja könnyeidet. Mily hatalmas, nemes, mily vigasztaló dolog mindent Istennel együtt és tekintetétől kísérve tenni, mily nagyszerű arra gondolni, hogy mindent lát és mindent számon tart!”

Összefoglalónk P. Roger J. Landrynak az anchornews.org internetes oldalon megjelent írásai alapján készült.