
A főapátság turisztikai fejlesztési programjának első szakasza több mint 345 millió forint uniós társfinanszírozás és mintegy 9 millió Ft saját erő segítségével valósulhatott meg
A fejlesztések célja, hogy a Pannonhalmára érkező turisták minél színvonalasabb szolgáltatásokat vehessenek igénybe, s ezáltal jobban megismerhessék a főapátság látnivalóit. A stratégia első szakasza a világörökségi helyszín környezetrendezése volt. A főapátság 2004-ben nyújtott be sikeres pályázatot a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében. A támogatási szerződés aláírására 2005 áprilisában került sor. A munkálatok 2006 decemberére fejeződtek be.
A környezetrendezés négy területet érintett: a főapátság előtti főteret, a belső udvart, a szabadtéri rendezvény helyszínét és a vársétányt (várkört). A megszépült monostort Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos és Várszegi Asztrik főapát március 20-án adta át a nagyközönségnek.
A megszépült helyszín egyik leglátványosabb része a főbejárat előtti felújított tér. A parkosítás, a díszkivilágítás teljesen új arculatot kölcsönöz a térnek. Különleges eleme az ellipszis alakú, kissé megemelt kert. A fehér mészkővel burkolt oldalfal, fedőlap uralja a teret. A monostor belső udvara szépívű bazaltkő burkolatot kapott, bokrokkal, virágokkal szegélyezett út vezet a bazilika bejáratáig.
A belső udvarban van a felújítás legnagyobb volumenű nem látható része. Itt teljes talajcserét kellett végezni, mert túlságosan laza volt a burkolatot hordozó alapozás, arra nem lehetett az új burkolóköveket elhelyezni. Ezen kívül a csatornázási és csapadékvíz elvezetési rendszert is ki kellett építeni.
A monostort övező vársétány, az ún. várkör is teljesen megújult. Kényelmes, kőszegéllyel kialakított, 3 méter széles sétaút létesült, jól járható útfelülettel. Az út mentén kényelmes, faburkolatú padokat és más utcabútorokat is elhelyeztek. A vársétányon körben a tájhoz illő növények és fák beültetése is megtörtént.
A vársétányhoz kapcsolódik a szintén megújult szabadtéri helyszín a sportpályával. Ez a terület a sportpályával együtt egységet alkot. Korábban itt kisebb kulturális események megrendezésére is sor került, de az új kialakítás, a rendezett, parkosított és két sor ülőhellyel ellátott helyszín nagyobb lehetőséget nyújt ilyen rendezvényekre. A közelben lehetővé vált személygépkocsi parkolóhelyek kialakítása.
A környezetrendezési beruházás megvalósítása után elmondható, hogy a fejlesztés elérte a főapátság által megfogalmazott célt. Nagyon szép környezet, a világörökséghez méltó helyszín jött létre, és ez örömet szerez nemcsak az idelátogató vendégek számára, hanem az itt élő, tanuló vagy dolgozó embereknek.
A munkában közreműködött a VÁTI Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság Nyugat-Dunántúli Képviselet Szombathelyi Irodája, a kivitelezést a Mozaik-Classic Kft. végezte a főapátság beruházási osztályának és gazdasági osztályának szakembereinek közreműködésével.
A hosszú távra kidolgozott fejlesztési program további szakaszaiban a főapátság a turisztikai szolgáltatások, infrastruktúra fejlesztését (parkoló bővítés, építés, gasztronómiai, kereskedelmi szolgáltatások bővítése); a természeti környezet (Arborétum) felújítását, rendezését, kolostorkert és rendezvényközpont, lelkigyakorlatos ház, vendégház létesítését tervezi.
Magyar Bencés Kongregáció – Pannonhalmi Főapátság/Magyar Kurír
Képek: Kátai Balázs