A vörösiszap-katasztrófa első évfordulója

A nap során számos rendezvénnyel emlékeznek a tragédiára és az azt követő napokra. Délelőtt koszorúzási ünnepséget tartanak a devecseri emlékparkban, majd okleveleket adnak át a katasztrófát követően együttműködő segélyszervezetek képviselőinek, többek között Mádl Dalma asszonynak, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetének.

Délután 17 órakor Márfi Gyula veszprémi érsek vezetésével ünnepi szentmisével emlékeznek meg a tragédia áldozatairól a kolontári templomban.

Október 9-én, vasárnap 10 órakor Devecseren mutat be szentmisét Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke. A szentmisében hálát adnak a Katolikus Karitász munkatársainak és önkénteseinek szolgálatáért, valamint mindazon adományozóért, akik összefogtak a tragédia áldozatainak megsegítésére, és így felépülhettek az új otthonok. A szentmisében a tragédia elhunyt áldozatairól is megemlékeznek. A szentmisét élőben közvetíti a MR1 – Kossuth Rádió.

Mint ismeretes: 2010 őszén óriási katasztrófa sokkolta Magyarországot. Vörösiszap zúdult a Veszprém megyei Devecser és Kolontár településekre, miután átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap tárolójának gátja. A Katolikus Karitász az első naptól a helyszínen felállított bázisán természetbeni és lelki támogatással segítette a kitelepített családokat élelmiszerrel, ruhával és az iszap eltakarításához szükséges eszközökkel, jó szóval, szeretettel.

A Katolikus Karitász a vörösiszap-ár okozta tragédia károsultjainak megsegítésére – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett templomi gyűjtés összegével, valamint saját gyűjtése eredményeként – 280 millió forinttal gazdálkodhatott. Ehhez jött hozzá az Nemzeti Segélyvonaltól kapott 79,5 millió forint, tehát közel 360 millió forint állt rendelkezésükre.

A segélyszervezet a katasztrófa első napjától a helyszínen van, jelenleg is két fővel dolgozik a területen. Az első hetekben közel 1000 önkéntes helyszínre juttatásában vettek részt. Magyarországon egyedüliként árvízkárosult roma önkéntes segítőket vittek Devecserbe, akik irányításuk alatt a romeltakarításban segédkeztek. Nagy mennyiségű fertőtlenítő- és tisztítószerrel segítették a Katasztrófavédelem munkáját.

Rendszeres élelmiszer- és ruhaosztással segítették a károsult családokat, karácsony és húsvét alkalmából nagy értékű ajándékcsomagot adtak át nekik. A devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjait Budapesten és Egerben látták vendégül a tavaszi és a nyári szünetben 1-1 hetes táborban. A kisgyermekek számára helyreállították az óvoda kerítését a településen.

Jelenleg az ingóságpótlásban vesznek részt. A Katolikus Karitász 76 család kártalanítását vállalta, ez duplája annak, amit a többi segélyszervezet vállalt. Ennek végösszege 150 millió forint lesz. A kártalanítás jelenleg is zajlik.

Az elköltözött családok sorsát is nyomon követik. Lakásuk bebútorozásával segítik őket az új otthon kialakításában. Az új házak melléképületeinek – összesen 87 – felállításában is a legnagyobb részt vállalták, összesen 40 darabot. Az építkezések várható összköltsége 80-100 millió forint. Mindezeken túl az egyéni problémákkal küzdő családoknak is próbálnak testreszabott segítséget nyújtani. Többek között gépjárműveket vásároltak olyan családoknak, akiknek ez a megélhetésükhöz, munkájukhoz elengedhetetlen. 

Addig maradnak Devecserben, ameddig szükség van rájuk, jó szóval és a rendelkezésükre álló anyagi források észszerű, hatékony célba juttatásával segítve a vörösiszap-katasztrófa áldozatait.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász Veszprém egyházmegyei igazgatója így ír a tragédiáról: Vörösiszap. 2011 október 4-e óta országszerte mindenkinek mond valamit a szó. Mindenkinek ugyanazt jelenti szerte az országban. Nekem nem. Hónapokig nap, mint nap szerveztem az önkénteseket és az adományokat, pakoltam a szállítmányt, osztottam a csomagokat Devecserben. Még most is gyakran megfordulok ott. Mégsem. Egészen pontosan arra gondolok, hogy nem a szó hallatán jut eszembe bármi is, hanem emlékképek sokasága pereg le előttem minden nap. Nem tudom felejteni a rémült arcokat, akik élelmet, takarót kértek, a vállamon síró nénit, a kidőlt kerítést, és a házakból a konténerekbe kidobált vörösre festett tárgyakat. Szemem előtt van az iszap által összemart testrészek látványa. Látom a fal mellett kucorodó kutyának az iszapos lúgtól megvakult szemeit. A kihalt, üres terület kísértetvárosként lebeg előttem. Nem felejtem a hálás kézfogásokat, és a rozoga faládákat, amiben Feri atya a vegyvédelmi csizmákat hozta. Az idétlen önkéntest, aki mosolyt csalt még a megsérült idős férfi arcára is. Hogy felejthetném el a helyi asszonyokat, akik heteken keresztül minden nap reggelit készítettek nekünk. Látom a könnyes szemű fehér ruhás szendrőládiakat, akik átutazták a fél országot, hogy visszaadhassanak valamit abból a szeretetből, amit ők kaptak. Előttem van Mádl Dalma asszony keze, ahogy megsimogatja a plüsskutyáját cipelő kisfiút, amikor átadja a karácsonyfát neki. És nem tudom feledni az iszappal összefröcskölt férfit, aki miután a hóna alá vette a védőruhát, a gumicsizmát és fejét ingatva megfogta az élelmiszercsomagot, csak ennyit mondott: „Hogy fogjuk mi ezt meghálálni?”

Katolikus Karitász/Magyar Kurír