Május 10-én nem sokkal 16 óra után XIV. Leó pápa magánlátogatást tett a Genazzanóban található Mária, a jó tanács Anyja kegyhelyre. Köszöntötte a téren összegyűlteket és az Albániából származó kegykép előtt imádkozott.
Hazafelé pedig, este 19.05-kor, a látogatási idő után a Santa Maria Maggiore-bazilikába ment, ahol a hívek éppen az esti rózsafüzér elimádkozásához készültek. A biztonságiak bezárták a bejáratot és a folyosókat, ez volt az első jel.
De ki jön?” – kiáltotta egy nő a kordonba kapaszkodva. „A pápa, asszonyom!” „A pápa? Hogyhogy a pápa?"
Még be sem fejezhette a mondatot, amikor a fekete autó megjelent a téren, az emberek tapsoltak és lelkesen a pápa nevét kiáltozták.
Az első ülésen ülő Szentatya az ablakból köszöntötte őket, majd az oldalsó kapun át lépett be a templomba, azon a kapun, amely előtt korábban több mint százszor állt meg a fehér Fiat 500 L Ferenc pápával, aki „édesanyját” jött üdvözölni a Santa Maria Maggiore-bazilikába.
A hívek a főhajó két oldalán, az oszlopsoroknál elhelyezkedve várták a pápát, aki mosolyogva, jobb kezét felemelve üdvözölt mindenkit. Az okostelefonok és kamerák hada minden lépést megörökített, néhányan megsimították, kezet fogtak a pápával, aki a Salus Populi Romani Mária-kegykép felé indult.
Néhány pillanatra megállt imádkozni Róma védőszentjének ikonja előtt, amelyet a történelem és a hagyomány szerint Szent Lukács festett, és egy csokor rózsát helyezett az oltárra.
Vele volt Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore főpapja és Angel Sixto Rossi argentin bíboros. A kápolnából kifelé menet a pápa üdvözölte a szerzetesnővérek egy csoportját, valamint nőket és gyermekeket a kordon mentén.
Rámosolygott az egybegyűltekre, majd tekintete a sírbolt felé fordult, ahol a fények játéka megvilágítja a Jó Pásztor keresztjét, amelyet Ferenc pápa több mint 12 éven át viselt a nyakában fehér reverendája felett. XIV. Leó pápa elhelyezte a rózsát – az elmaradhatatlan fehér rózsát, Kis Szent Teréz emlékére –, majd térdelve, csendben néhány percen át lehajtott fejjel, összekulcsolt kézzel imádkozott.
Két pápa – az egyik a földön térdelve, a másik az égből letekintve – találkozott ebben az egyszerű, teljesen fehér térben. Erős kép.
XIV. Leó ezután megállt Mária, a Béke királynője szobránál, majd röviden elidőzött a kordonok mögött várakozóknál.
Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria