
A Szentatya köszöntötte a Maceratai Egyházmegye püspökét és a zarándoklat vezetőjét, Claudio Giuliodorit, továbbá a jezsuita rend legfőbb elöljáróját, Adolfo Nicolás generálist, a rend tagjait, a jelenlévő polgári, katonai hatóságokat, papokat és diákokat, valamint minden kínait.
Beszédében XVI. Benedek pápa felidézte Matteo Ricci misszionáriusi tevékenységét, mellyel főszerepet játszott a távoli Kína evangelizálásában. Élete során nagy bátorsággal, hozzáértéssel és a kínai nép kultúrájára, szokásai iránti érzékenységgel hirdette az evangélium igazságát úgy, hogy közben kiérdemelte a kínai császári udvar tiszteletét és nagyrabecsülését. Halála után kínai földön temették el, mely egy idegen számára lehetetlen gondolat volt. Sírja ma is Pekingben található. Matteo Ricci – emlékeztetett rá a Szentatya – az egyházban csodálatos példa a párbeszéd kialakítására egy más kultúrával, ahol a keresztény tanítás és a lelkipásztori tevékenység példaszerű kapcsolata lehetővé tette az evangélium hirdetését.
A Szentatya a több ezer éves kínai kultúra iránti tiszteletének kifejezésével zárta gondolatait, és azon reményének adott hangot, hogy a kereszténység a nép bőséges javát szolgálja és segíti a nemzetek közötti együttélést.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír