XVI. Benedek pápa katekézise a 131. zsoltár második feléről

Szeptember 21-én, az általános kihallgatás során a Szentatya a 131. zsoltár második részét elemezte.

Olyan énekről van szó, amely Izrael történelmének fontos eseményét, a szövetség ládája átvitelének évfordulóját idézi fel. Dávid király nevéhez fűződik a frigyláda átvitele, amint ezt már a zsoltár első részének elemzésekor láthattuk – mondta a Szentatya. Az uralkodó ugyanis esküvel fogadta meg, hogy nem költözik be a királyi palotába mindaddig, amíg nem talál megfelelő hajlékot az Istennel való szövetség ládája számára, ez ugyanis az Úr népe melletti jelenlétének kifejezése. A király esküjére most maga Isten válaszol: „Az Úr megesküdött Dávidnak igaz esküvel és attól nem áll el” (Zsolt 131, 11). Ez az ünnepélyes ígéret lényegében ugyanaz, amit Nátán próféta tett Isten nevében Dávid királynak és amely arra utal, hogy szilárd lesz utódainak uralma.

Az isteni eskü azonban emberi elkötelezettséget is feltételez: „ha fiaid hűek lesznek szövetségemhez” (Zsolt 131, 12) – mondja az Úr. Isten ígéretében és ajándékában nincs semmi varázslatos: arra van szükség, hogy az emberek hűségesen és tevékenyen válaszoljanak rá, az isteni és emberi szabadságot egymásba fonó párbeszédben.

A zsoltár ezen a ponton olyan himnusszá alakul át, amely magasztalja mind az Úr ajándékának csodálatos következményeit, mind pedig Izrael hűségét. Izrael népe ugyanis megtapasztalhatja Isten jelenlétét, mivel az Úr egy lesz Jeruzsálem lakói közül, velük együtt éli meg a történelem viszontagságait, felkínálva azonban áldása erejét.

Isten megáldja majd a termést, gondoskodva arról, hogy a szegényeknek legyen mit enniük, kiterjeszti védelmező karját a papok fölé, biztosítva üdvösségüket és minden hívő számára lehetővé teszi, hogy örömben és bizalomban éljen.

A legnagyobb áldás azonban Dávidot és leszármazottait illeti: „Dávid hatalmát ott megerősítem, fáklyát állítok fölkentemnek. Ellenségeit gyalázatba döntöm, ám rajta koronája fénylik”. (Zsolt 131, 17-18)

Mint ahogy a zsoltár első részében már megtörtént, most ismét színre lép a „Fölkent” - héber nyelven - a „Messiás”. Dávid utódai tehát a keresztény olvasat szerint szorosan kapcsolódnak a messianizmushoz, amely maradéktalanul megvalósul Krisztus alakjában. A zsoltáros élénk képet alkalmaz: Dávid utódát az Úr fáklyával világítja meg, amely az életerő és a dicsőség jelképe: ragyogó korona jelzi majd ellenségei, tehát a rossz felett aratott győzelmét. Jeruzsálemben, a templomban, amely a szövetség ládáját őrzi és Dávid dinasztiájában kettős formában valósul meg az Úr jelenléte: a térben és a történelemben.

A 131. zsoltár tehát a „velünk való Isten”, Emmanuel ünneplése, aki teremtményeivel van, mellettük él és elhalmozza őket mindenféle jóval, amennyiben egységben maradnak vele az igazságban és igazságosságban. A himnusz spirituális üzenete elővételezi János evangéliumának tanítását: „Az Ige testté lett és köztünk élt”.

VR/MK