XVI. Benedek pápa katekézise Szent Pál Filippiekhez írt leveléről

Június 1-jén, az általános kihallgatás alkalmával a Szentatya folytatta a vesperásról szóló katekézisét.

A liturgiában minden vasárnapi első vesperásban szerepel a Filippiekhez írt levélből vett rövid, de annál tömörebb krisztológiai himnusz: „kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.” (Fil 2,7) A megtestesült, és a leggyalázatosabb halálnem, a keresztre feszítés által megalázott Krisztust a páli levél minden keresztény elé életpéldaként állítja. A keresztényeket töltse el ugyanaz az érzés, amely Krisztus Jézusban volt – írja Szent Pál, vagyis az alázat, az önátadás, a földi dolgoktól való elszakadás és a nagylelkűség érzései.

Krisztus természetesen rendelkezik az isteni természet minden előfeltételével. De ezt a természetfeletti valóságot nem a hatalom, a nagyság, az uralkodás jegyében éli meg. Istennel való egyenlőségét, dicsőséges méltóságát, hatalmát Krisztus nem használja fel mint a győzelem eszközét.

„Õ Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell.” (Fil 2,6) Az isteni „alak” Krisztusban emberi „alak” színe alatt rejtőzik el, vagyis a mi valóságunk felszíne alatt, amelyet a szenvedés, a szegénység, a különféle korlátok és a halál jelöl meg.

Nem csak egyszerűen egy változó látszatról van szó, amint azt a görög-római kultúra istenségei esetében feltételezték: Krisztus valósága isteni valóság – hitelesen emberi tapasztalatban. Krisztus valóban a velünk-való-Isten, aki nem elégszik meg azzal, hogy jóindulatúan tekintsen le ránk dicsősége trónusáról, hanem személyesen alászáll az emberi történelembe, „hússá”, vagyis törékeny valósággá válik, amelyet az idő és a tér befolyásol.

Ez a gyökeres osztozás az emberi létben - a bűnt kivéve - vezeti el Jézust egészen addig a határig, amely végességünket, esendőségünket jelenti, és amely nem más, mint a halál. Ez azonban nem egy homályos mechanizmus, vagy egy vak sorsszerűség eredménye, hanem abból a választásból fakad, hogy engedelmeskedik az Atya üdvösségtervének. Az apostol hozzáteszi, hogy a kereszthalál, amellyel Jézusnak szembe kell néznie, a legmegalázóbb halálnem. Ezáltal kíván Jézus valóban minden ember testvérévé válni, azok testvérévé is, akikre rettenetes, gyalázatos vég vár.

Krisztus éppen kínszenvedésével és halálával tesz tanúságot arról, hogy szabadon és tudatosan csatlakozik az Atya akaratához, mint ahogy ezt a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk: „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult” (Zsid 5,8) - mondta a Szentatya, majd utalt rá, hogy ezzel befejezi a krisztológiai himnusz első részének elemzését.

A himnusz következő sorairól – amelyek feltárják, hogy a kereszt a Húsvéthoz és a dicsőséghez vezet el – más alkalommal elmélkedik majd a pápa.

XVI. Benedek pápa végül az ötödik században élt szíriai egyházatya, Teodoretus püspök tanítását idézte fel: „Üdvözítőnk megtestesülése az emberek iránti isteni gondviselés legmagasabb beteljesülése. Sem az egek, sem a föld, sem a tenger, sem a levegő, sem a nap, sem a hold, sem a csillagok, sem az egész látható és láthatatlan világegyetem, amelyet egyetlen szava teremtett vagy amelyet inkább szavával a világosságra hozott akaratának megfelelően, nem fejezik ki annyira mérhetetlen jóságát, mint az a tény, hogy Isten Egyszülött Fia, aki már létezett, mint Istennel egylényegű, aki Isten volt Isten mellett, aki által minden lett, miután magára vette a szolga természetét, emberi alakban jelent meg, emberi alakja miatt tekintették embernek, magára vette gyengeségeinket és betegségeinket”.

Teodoretus elmélkedésében hangsúlyozta azt a szoros kapcsolatot, amely Jézus megtestesülése és megváltó műve között áll fenn. „A Teremtő bölcsen és igazságosan működött üdvösségünkön. Mivel nem akart pusztán hatalmához folyamodni, hogy megajándékozzon bennünket a szabadság adományával, nem akarta egyetlen fegyverként az irgalmasságot alkalmazni azzal szemben, aki leigázta az emberi nemet, hogy az ne vádolhassa az irgalmasságot igazságtalansággal, ezért olyan utat választott, ami tele van szeretettel az emberek iránt és ugyanakkor igazságosság díszíti”.

Katekéziséhez a Szentatya rögtönzött kommentár fűzött: Jézus érzéseivel azonosulni azt jelenti, hogy a hatalmat, a gazdagságot, a presztízst nem ismerjük el az élet magasabbrendű értékeinek, mert azok alapvetően nem adnak választ szívünk legbelső kérdéseire. Sokkal inkább meg kell nyitnunk szívünket a másik ember előtt, vele együtt hordozni életünk súlyát. Meg kell nyílnunk Isten előtt engedelmesen, bizakodva, annak tudatában, hogy éppen az Atyának való engedelmességben leszünk szabadok. A keresztény ember életének mindennapjait Jézus érzéseivel való ilyetén azonosulása kell, hogy meghatározza – mondta XVI. Benedek pápa.

VR/MK