XIV. Leó pápa Grzegorz Ryś bíborost nevezte ki krakkói érseknek

Grzegorz Wojciech Ryś 1964-ben született Krakkóban. Történész és teológus, a középkori egyháztörténelem kiváló ismerője. 2011-ben szentelték püspökké, 2017 óta vezeti a Łódźi Főegyházmegyét. Ferenc pápa 2023-ban bíborossá kreálta, és kinevezte a szinodalitásról szóló szinódus tagjává. Lelkipásztori és teológiai munkásságát a Szentírásból kiinduló gondolkodásmód határozza meg. Szolgálatát az irgalom teológiája, az ökumenikus és a zsidó–keresztény párbeszéd iránti elkötelezettség, valamint az egyházi megújulás vezérli. Ez utóbbi különösen megmutatkozik abban, ahogyan személyesen megszólítja, felelősségvállalásra hívja a fiatalokat, és bevonja őket a közösségi szolgálatba.

Bíborossá kreálása után is megtartotta püspöki jelmondatát – Virtus in infirmitate (Erő a gyöngeségben) –, amely mélyen tükrözi lelkipásztori látásmódját és teológiai elkötelezettségét.

Grzegorz Wojciech Ryś bíboros, łódźi érsek a szeptember 26–27-én a Pannonhalmi Főapátságban megrendezett, Olyanná teszi pusztaságát, mint az Úr kertje című nemzetközi ökumenikus konferencia egyik főelőadója volt. Ezt követően még szeptember 27-én a kárpátaljai Bilkére utazott, ahol Orosz Péter Pál boldoggá avatását vezette. Interjúnkat a konferenciát megelőző napon készítettük vele, melyből az alábbiakban idézünk.

„– Bíboros úr, a jelmondata különösen mély és sokatmondó. Megosztaná velünk, mit jelent Önnek, és miért éppen ezt választotta lelkipásztori szolgálata vezérgondolatául?

– Ez egyfajta személyes, lelki tapasztalat eredménye. És talán éppen ez az a mély igazság, ami egy püspök számára különösen lényeges:

amikor az ember gyönge, akkor marad hely Istennek, hogy működjön benne, cselekedjen. Ha túl erős valaki, akkor nincs tér az isteni működésnek.

Lelkipásztori szolgálatom során voltak olyan helyzetek, melyekben világosan éreztem: semmit sem tudok tenni. Egyetlen dolgot tehettem: be kellett ismernem, túl gyönge vagyok ahhoz, hogy megoldjam. Ezért is rejlik mély igazság abban, ami a felszenteléskor történik, amikor az ember a földre fekszik. Ez azt jelenti: része akarok lenni a földnek. Dolgozhatsz, Uram, amennyit csak akarsz, de engem tegyél semmivé, nullává. És ez valóban segít. Sokszor, sokféle helyzetben. (...)

– Hogyan értelmezi a kötetének címe mögött rejlő jelentést? Miért lehet az irgalom botrányos?

– Igen, azt hiszem, néha valóban botrányos. Vegyük például a szőlőmunkások példabeszédét: van, aki tizenkét órát dolgozik, és van, aki csak egyet. Mégis ugyanazt a bért kapják, ráadásul először az kapja meg, aki csak egy órát dolgozott. Nem botrányos ez? Vagy gondoljunk a kereszten függő latorra. Krisztus azt mondja neki: „Ma velem leszel a paradicsomban.” Ma! A lator maga is elismeri, hogy nem élt helyesen, de nem volt ideje sem bűnbánatra, sem jóvátételre. És mégis: Krisztus befogadja. Nem botrányos ez? S ugyanez történik Mátéval, Zakeussal. Vagy a házasságtörő asszonnyal. Ez utóbbi történetet (Jn 8,1–11) évszázadokon át kihagyták az Újszövetségből, főleg a keleti változataiból, éppen azért, mert botrányosnak tartották. Ma János evangéliumában olvassuk, de valószínűleg eredetileg Lukács evangéliumához tartozott. Amikor az Egyház úgy döntött, hogy visszahelyezi a Bibliába, már nem tudták pontosan, hová tartozik, így került János evangéliumához. Miért vették ki? Mert botrányos volt. A 2–4. századi egyházfegyelmi előírások szerint három bűnért életre szóló vezeklés járt: a hit megtagadásáért, a házasságtörésért és az emberölésért. Ezekért csak életük végén kaphattak feloldozást, akik elkövették. És mégis: nézzük Pétert. Háromszor tagadta meg Jézust. Milyen módon kellett vezekelnie? Háromszor mondta Jézusnak: „Tudod, hogy szeretlek.”

Péternek szerencséje volt, hogy Jézussal egy időben élt; két-három évszázaddal később nem kapott volna feloldozást.

És ugyanígy a házasságtörő asszony történetében is: Jézus nem ró ki rá vezeklést. Csak annyit mond: „Menj, és többé ne vétkezz.” Igen, ez botrányos. De épp ez a jó hír.”

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír