Fél ötkor körmenetben vonultak át a Sixtus-kápolnába, elhelyezkedtek a számukra kijelölt helyen, majd elénekelték a Veni Creator himnuszt.
Ezt követően a 133 bíboros, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti és Német László belgrádi érsek esküt tett Pietro Parolin bíboros és Diego Ravelli érsek, pápai szertartásmester vezetésével: „Mi, választó bíborosok valamennyien és egyenként, akik jelen vagyunk e pápaválasztáson, ígérjük, kötelezzük magunkat és esküszünk rá, hogy hűségesen és pontosan megtartjuk mindazokat az előírásokat, amelyeket II. János Pál pápa 1996. február 22-én kibocsátott »Universi Dominici gregis« apostoli konstitúciója tartalmaz.
Hasonlóképpen ígérjük, kötelezzük magunkat és esküszünk rá, hogy bármelyikünk, akit isteni rendelkezés alapján római pápává választanak, kötelezi magát arra, hogy hűségesen fogja végezni az egyetemes Egyház pásztorának péteri szolgálatát, és határozottan fogja képviselni és védeni a Szentszék lelki és világi jogait és szabadságát.
Mindenekelőtt pedig megígérjük és esküszünk rá, hogy a legnagyobb hűséggel fogjuk őrizni mindenkivel, klerikusokkal és laikusokkal szemben egyaránt mindannak titkát, ami bármi módon kapcsolódik a római pápa megválasztásához, ami a szavazást közvetlenül vagy közvetve érintve a választás helyszínén történik; semmiképpen nem fogjuk megszegni e titoktartást sem a választás alatt sem az új pápa megválasztása után, kivéve, ha arra maga a pápa kifejezetten engedélyt ad; mindezt azért, hogy soha ne adjunk alkalmat vagy kedvezést bármilyen beleszólásnak, ellenzésnek vagy bármi más beavatkozásnak, mellyel bármilyen rendű vagy rangú világi hatóság, csoport vagy személy akarná befolyásolni a római pápa megválasztását.”
Majd a bíborosok egyenként is esküt tettek a kezüket az evangéliumos könyvre helyezve.
Ez után elhangzott az „Extra omnes!”, azaz „Mindenki távozzon!” felszólítás és bezárultak a Sixtus-kápolna kapui.
A választó bíborosok meghallgatják Raniero Cantalamessa bíboros elmélkedését, majd megtartják az első szavazást.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria