A segélyszervezet közleménye szerint a merénylők az Oromo Felszabadító Hadsereg fegyveres csoportjaihoz tartoznak, melyek titokban kapcsolatban állnak Oromia Tartományi Kormányzatával, és működésük célpontja az etióp ortodox keresztény egyház. A fegyveres csoport tevékenysége 2018 óta egyre erősödik. Az oromiai konfliktus valójában 1973-ban kezdődött, amikor az Oromo Felszabadítási Front szembeszállt az etióp kormánnyal, amelyet etnikai megkülönböztetéssel vádolt.
A 127 millió lakosú Etiópia a világ 11. legnépesebb országa, Afrikában csak Nigéria előzi meg. Örményország után ez a második legrégebbi keresztény nemzet a világon, miután 330 körül az Akszúmi Királyság felvette a keresztény hitet. Az Apostolok cselekedeteiben is olvasunk már „az etiópiai tiszt megtéréséről” (ApCsel 8, 26–40). Az ország lakosságnak ma közel kétharmada keresztény, egyharmada muszlim. A 2007-es népszámlálás szerint az emberek legnagyobb része az ősi etióp (kopt) keresztény egyházhoz tartozik (43,5%), amely meghatározó az ország életében. További 18,6% a különböző protestáns felekezetekhez tartozik, 0,7% pedig római katolikus. Etnikai szempontból az egyik legjelentősebb réteg az oromóké, akiknek zöme, együtt a déli teljes szomáli lakossággal az iszlám követője, a teljes lakosság 34%-a. Az ő felszabadítási szervezetük hátterében állnak azok a fegyveres csoportok, melyek immár rendszeresen támadnak ortodox etióp közösségeket.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatikáni Rádió; ANSA
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria