„Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok” – könyv jelent meg Német László püspökről

Kitekintő – 2010. szeptember 30., csütörtök | 10:16

A szabadkai Városi Könyvtár fennállásának 120. éve alkalmából megtartandó rendezvénysorozat első állomása volt a KÉK és az Agapé Könyvkiadó által megszervezett könyvbemutató, amelyen A teremtett világ igézetében című kiadványt mutatták be. A kötet szerzője Szerdahelyi Csongor, a Magyar Ferences Tartomány sajtóközpontjának igazgatója, aki Német László verbita szerzetest, nagybecskereki püspököt mutatja be – írja a Magyar Szó.

A szerző elmondta: arra törekedett, hogy könyve híven tükrözze Németh László püspök érdekes életét. A közönség kérdéseinek kapcsán szó esett a katolicizmus népszerűségének hanyatlásáról, a szektákról, az iskolai hittanról, a plébániák általános problémáiról, az új missziós feladatokról és még sok minden másról is.

Magyar Kurír