Keresztény sírokat rongáltak meg Jeruzsálemben zsidó fiatalok

Kitekintő – 2023. január 5., csütörtök | 16:01

Több mint harminc keresztény sírt rongáltak meg Jeruzsálemben a Cijón-hegyi protestáns temetőben vallásos zsidókra jellemző öltözékű fiatalok újévkor – jelentette rendőrségi beszámolók alapján a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet január 4-én.

Január elsején két, hagyománykövető vallásos zsidókra jellemzően pajeszos, fejükön kipát viselő fiatal ledöntött és megrongált számos keresztény sírt Jeruzsálem óvárosánál, a Cijón-hegyi protestáns temetőben.

A tönkretett sírok közt van a 19. századi anglikán misszionáriusnak, Jeruzsálem protestáns püspökének, Samuel Gobetnek a nyughelye is. Ebben a temetőben temettek el négy, az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregével a Szentföldre került magyar katonát is.

A helyi biztonsági kamera felvétele szerint szándékosan tettek kárt a kiszemelt, feltűnő keresztény jegyekkel, például nagy kereszttel díszített sírokban újév reggelén.

A kárt 99 ezer 700 dollárra becsülik.

Az izraeli rendőrség nyomozást indított a vandálok kézre kerítésére. Hasonló bűncselekményt követtek el 2013-ban is, ami miatt négy zsidó gyanúsítottat tartóztattak le.

Forrás: MTI

Fotó: ynet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria