Pakisztánban megkezdődött a népszámlálás – A keresztény közösségek átláthatóságot követelnek

Kitekintő – 2023. március 22., szerda | 11:57

Pakisztánban megkezdődött a hetedik népszámlálás, amely nagy változást jelent a korábbiakhoz képest, ugyanis az ország egész területén online regisztrációval zajlik. Az egyének és a családok által kitöltendő nyomtatványon a hitélettel kapcsolatos kérdések is szerepelnek – adta hírül a Fides katolikus hírügynökség március 17-én.

A keresztény felekezetek közösségei azon dolgoznak, hogy megismertessék a híveket – különösen az írástudatlanokat vagy a kevésbé képzetteket – a regisztráció menetével, hogy megfelelően vehessenek részt a népszámlálásban.

„Fontos, hogy pontosan adjuk meg a Pakisztánban élő keresztény hívők számát. Ezért a lelkipásztorokat, püspököket, politikai és társadalmi vezetőket, munkásokat, a tanult embereket arra kérjük, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy minden keresztény családot bejegyezzenek. Ha szükséges, keressük fel a szerényebb anyagiakkal rendelkező keresztény családokat otthonaikban, hogy segítsünk nekik a regisztrálásban. Ha lehetséges, állítsunk fel kis standokat vagy padokat a környéken vagy a templomokon kívül, hogy mindenkit ösztönözzünk a regisztrációra – hívta fel a keresztények figyelmét Christian Rohail Zafar, a Pakisztáni Kisebbségi Jogok Bizottságának főtitkára. – Még a keresztény tévécsatornáknak és a tömegtájékoztatási eszközöknek is figyelemfelkeltő kampányokat kellene indítaniuk, hogy biztosítsák a keresztény népességre vonatkozó pontos statisztikák elkészítését.”

A pakisztáni keresztények a közbizalom megteremtése érdekében maximális átláthatóságot követelnek a statisztikai hivataltól, ugyanis a 2017-ben végzett hatodik népszámlálás eredménye vitákat szült, és számos adatot indokolatlanul titkosítottak.

Tekintettel a népszámlálásra, az elmúlt hónapokban az 1981-es, 1998-as és 2017-es népszámlálási adatok elemzésén alapuló, Qais Aslam és Peter Jacob katolikus tudósok által készített Confusing Demographics for Minoritiese című jelentésben mutattak be egy elemzést a kérdésről. A szöveg számos kritikus pontra mutat rá, kijelentve, hogy ezek az adatok „kétségeket támasztanak a hitelességgel kapcsolatban”. A legutóbbi három népszámlálás szerint 1981-ben az úgynevezett „vallási kisebbségek” (az összes nem muszlim közösség) aránya a teljes népesség 3,32 százalékát tette ki; 1998-ban 3,73 százalékra nőtt; 2017-ben állítólag 3,52 százalékra csökkent. A nem muszlim vallási közösségek összesített létszáma 2017-ben 7,32 millió volt, beleértve a keresztényeket (2,64 millió), a hindukat (3,6 millió), az ahmadi muszlimokat (0,19 millió), az elismert kasztokat (0,85 millió), illetve a „más vallásokhoz” tartozókat (0,04 millió).

A jelentés az adatok részletesebb kategorizálását és a „kisebbségek” gyűjtőfogalom elhagyását sürgeti, és azt javasolja, hogy az egyén maga határozza meg vallási hovatartozását. A kisebb vallási közösségeknek (bahá’í közösséghez tartozók, kalasok, zsidók, buddhisták) nincs lehetőségük arra, hogy külön megjelenjenek a statisztikában, hanem mind a „más vallások” körébe tartoznak.

Fordította: Hollósi Judit

Forrás és fotó: Fides.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria