
A díj a Vatikán legmagasabb, nem egyházi személyeknek adható kitüntetése, amit 2004-ben Orbán Viktor miniszterelnök vehetett át.
A szeptember 24-én tartott ünnepségen köszöntőt mondott többek között Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Sólyom László, a Magyar Köztársaság volt elnöke; Juliusz Janusz, apostoli nuncius; valamint Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.
Roska Tamás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karának alapító dékánja, az MTA SZTAKI kutatóprofesszora, Széchenyi-díjas villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Nevéhez fűződik egy új számítógépelv és a hozzá tartozó CNN-chip kifejlesztése, illetve a biológia inspirálta neurális hálózatok kutatásának megindítása Magyarországon. Az új tudományterület, a molekuláris bionika és az infobionika hazai oktatásához a hazai és nemzetközi szakmai élet legkiválóbbjait hívta segítségül.
Magyar Kurír