Szakított az athéni érsekkel az orosz ortodox egyház

Kitekintő – 2019. november 5., kedd | 16:02

Visszafogadta a nyugat-európai orosz diaszpóra érsekségét az orosz ortodox egyház, egyben megszakította a kommunikációt a görög társegyháznak az ukrán autokefáliát elismerő athéni érsekével – jelentették be november 3-án.

Kirill orosz pátriárka az újraegyesülésről szóló okiratot az orosz tradíciójú egyházközségek Párizsban székelő érsekének, Joann-nak (Jean Renneteau-nak) vasárnap nyújtotta át a moszkvai Megváltó Krisztus-bazilikában. Ezzel hivatalosan is lezárult a bolsevik forradalom után Nyugat-Európába menekült orosz emigráció által 1921-ben létrehozott és 1931-től 2018-ig a konstantinápolyi patriarkátus alá tartozó és az utóbbi által tavaly novemberben feloszlatottá nyilvánított exarchátus betagozódása az orosz egyházba. Kirill Joannt metropolitává nyilvánította.

A vasárnapi liturgia során először fordult elő, hogy az orosz egyházfő nem említette meg a görög ortodox egyház athéni és hellászi érseke, II. Ieronimosz nevét. Ez volt a reakció arra, hogy az októberi rendkívüli görögországi püspöki tanács elismerte a tavaly december 15-én megalapított, a moszkvai patriarkátustól független ukrán ortodox egyház legitimitását és autokefáliáját (önállóságát). II. Ieronimosz erről szóló békeokmányt küldött Epifanyij ukrán metropolitának.

A nyugat-európai orosz ortodox egyház szombaton közölte, hogy megszakítja az eucharisztikus kapcsolatokat II. Ieronimosszal, de magával a görögországi egyházzal nem. Az orosz egyház emellett azt tanácsolta az orosz zarándokoknak, hogy ne utazzanak olyan egyházmegyékbe, amelyeket olyan püspökök irányítnak, akik elismerték a kijevi központú ukrán egyházat.

A nyugat-európai orosz exarchátus 65 egyházközségében több mint száz pap és 30 diakónus szolgál. Az orosz patriarkátus által befogadott érsekség 11 működő templommal, két kolostorral, valamint hét remetelakkal rendelkezik Franciaország, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, és Svédország területén.

Az orosz ortodox egyház és a konstantinápolyi patriarkátus viszonya azt követően romlott meg, hogy utóbbi autokefáliát biztosított az újonnan megalapított ukrán ortodox egyháznak. Az erről rendelkező tomoszt (bullát) január elején adta át Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka Epifanyij ukrán metropolitának.

Az orosz ortodox egyház, amely több mint három évszázada saját kánoni területének tekinti Ukrajnát, jogellenesnek nyilvánította az Isztambulban székelő egyházi vezető intézkedését, rámutatva, hogy Bartholomaiosz nem rendelkezik a katolikus egyház fejéhez hasonló jogkörökkel.

A 300 milliósra becsült ortodox világ 15 autokefál részegyházra oszlik, négy ősi patriarkátus és önálló nemzeti egyházak alkotják. Pápája, központosított egyházszervezete nincs. A Törökország és Görögország területén jelenleg már csak néhány ezer hívőt számláló, de más régiókban – eltérő források szerint – 1,5-5 milliónyira becsült követőre támaszkodó konstantinápolyi patriarkátus történelmileg tiszteletbeli elsőséget élvez a többi ortodox egyház között, vezetője az ortodox klérus szemében „első az egyenlők között”. Fennhatóságát azonban a világ legnépesebb, mintegy 150 milliósra becsült lélekszámú ortodox egyházát irányító Moszkva nem ismeri el.

A mintegy nyolcmillió követővel rendelkező hellászi egyház a görög ortodox egyházak közösségéhez tartozik, az autokefál egyházak között a 11. helyen áll. Kánoni területe Görögország, önállóságát 1850-ben kapta meg Konstantinápolytól. A több egyházból álló görög ortodoxia vezetői a konstantinápolyi, az alexandriai, az antiókhiai és a jeruzsálemi pátriárka, valamint az athéni, a ciprusi, az albániai és a Sínai-hegyi érsek.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria