Jézus újjáteremt, gyógyít és életet ad – Udvardy György érsek szentmisét mutatott be Rómában

Külhoni – 2022. március 29., kedd | 20:56

A Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában mutatott be szentmisét Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alelnöke március 29-én, kedden reggel.

A szentmisén koncelebrált Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora; Takács István, a Veszprémi Főegyházmegye általános helynöke; Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adásának vezetője és Lőw Gergely, a PMI doktorandusza.

Udvardy György érsek hivatalos látogatásra érkezett Rómába, ahol a Veszprémi Főegyházmegye aktuális római ügyeit intézi, különösképpen is Bódi Mária Magdolna fiatal munkáslány boldoggáavatásának eljárását igyekszik előremozdítani.

A napi evangéliumra utalva, mely a harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítását meséli el, a főpásztor hangsúlyozta: az emberiséget jelképezi ez a beteg ember. Jézus az, aki a megváltásban mellénk társul és emberünk lesz. Nem egyszerűen belevisz a gyógyító vízbe, hanem a szavával teremt újjá, gyógyít, és életet ad.

Jézus tanítása az idei bűnbánati időben is megtérésre hív, és segít: Isten igéje mindig gyógyít – mondta homíliájában Udvardy György.

A Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnát VI. Pál pápa javaslatára alakították ki, és 1980. október 8-án szentelte fel II. János Pál pápa. Ebben a kápolnában ünnepelnek minden kedden reggel magyar nyelvű szentmisét, a Rómában élő magyarok és az örök városba zarándoklók részvételével.

Forrás: PMI

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria