Szent II. János Pál pápa ereklyéi által köt testvérkapcsolatot két plébánia

Külhoni – 2018. augusztus 23., csütörtök | 11:33

Szent II. János Pál pápa vérereklyéivel gazdagodott a Szeged-Csanádi Egyházmegyében található Ruzsa, valamint a Győri Egyházmegyében lévő Szany plébániatemplomba. Az ereklyéket augusztus 20-án Krakkóban adta át Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek a települések plébánosainak.

Az ereklyéket Negyela Zoltán ruzsai, valamint Henczel Szabolcs szanyi plébános vette át Ruzsa képviselői, Tanács Attila és felesége, Gyuris Márta kíséretében.

Stanisław Dziwisz háláját és köszönetét fejezte ki Magyarország és a magyar egyház számárára, valamint örömmel emlékezett vissza a magyar vendégszeretetre, amikor több ízben hazánkban vendégeskedett.

A beszélgetés során ismét felidőződtek Szent II. János Pál pápa magyarországi apostoli útjai. Henczel Szabolcs elmesélte, hogy az 1996-os győri pápai szentmise során ő tartotta a mikrofont az egyházfőnek, s ez a találkozás megerősítette őt elköteleződésében és hitében. Ezt a reményt szeretné átadni a szanyi híveknek és a templomba látogatóknak.

A találkozó során Tanács Attila felvetette, hogy azon plébániák, ahol Szent II. János Pál-ereklye található, létesítsenek testvértelepülési, illetve testvérplébániai kapcsolatot. Negyela Zoltán és Henczel Szabolcs ígéretet tettek, hogy szívükön viselik ezen ügy sorsát, ezért a közeljövőben a ruzsai és a szanyi plébániák testvérplébániai kapcsolatot alakítanak ki, melyhez remélik, hogy a többi érintett plébánia is kapcsolódni fog.

Forrás és fotó: Kuris István László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria