A sorozat első ikonja Aradi Csaba nemzetközi hírű ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója.
Balogh Károly, az Ikon étterem tulajdonosa az ebből az alkalomból tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: az étterem a kitüntetettek közül folyamatosan szólítja meg, keresi fel azokat a személyeket, akiknek a kedvenc ételét, menüsorát a helyben kapható alapanyagokhoz igazítva elkészíti. Ezt követően a díjazott nevével beazonosíthatóan közli étlapján, illetve munkásságát magyar és angol nyelven közzé teszi a turisztikai fórumokon, honlapokon.
Az első ikon, Aradi Csaba egész pályafutására jellemző szakmai alázattal kezdett neki a legnagyobb feladatnak, a Hortobágy ökológiai megmentésének, hogy az évtizedeken át sérülést szenvedő pusztát meggyógyítsa és helyreállítsa. Segítsége nyomán ritka fajok menekültek meg és élnek napjainkban is Hortobágyon. 2010-ben Debrecen városa díszpolgárrá avatta – olvasható az Ikon étterem étlapjának főoldalán, amelyben tudatják, hogy az ökológus kedvenc étele, a báránypecsenye Pékné módra két hónapon át szerepel az étlapon.
A következő ikon a júniusban aranymiséjét tartó díszpolgár, Bosák Nándor, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök lesz.
A Bemutatjuk Debrecen ikonjait elnevezésű sorozat célja, hogy a debreceniek, bel- és külföldi turisták közül minél többen tudják-ismerjék meg a cívisváros büszkeségeit. Az étteremben létrehozzák az ikonok falát, ahol valamennyi bemutatott kitüntetett és kedvenc étele látható lesz – mondta el a vendéglős.
Az egy éve megnyílt debreceni Ikon a Dining Guide kalauz szerint Magyarország harmadik legjobb vidéki étterme. „Az érdem nemcsak az étteremé, hanem Debrecené és a Debrecen környéki őstermelőké, akik friss alapanyagokkal látják el konyhánkat, hogy egészséges, magas minőségű fogásokat készíthessünk vendégeink részére" – mondta Balogh Károly.
MTI/Magyar Kurír