Egy nagyapa feltámasztása – A király háborúja című könyvről

Az utóbbi a pályafutása legnagyobb szakmai és emberi diadalaként könyvelhette el a dadogó és gátlásos brit uralkodó mikrofon- és szónoklatkész közéleti személyiséggé alakítását, amelyhez legalább annyi empátiára és szeretetre volt szükség, mint mesterségbeli hozzáértésre.

Ez a történet folytatódik most A király háborúja című, egyszerre családi és történelmi krónikában, amelynek két szerzője Mark Logue, a híres Lionel unokája és Peter Conradi, a The Times neves újságírója. Ez az értékes, a második világháborús Angliát valóságos hősi körpanorámában bemutató tényregény részben a gazdag anyagú Logue-archívumból, részben a szerző nagyanyjának, Myrtle Logue-nak hátrahagyott naplójából és egyéb, nagyon változatos korabeli dokumentumokból építkezik. Jegyzetei pedig olyan hasznosak és pontosak, hogy akár egy érettségi tétel vagy egy egyetemi világtörténelem vizsgaanyag alapjául is szolgálhatnak.

Lionel Logue, ez a sokkal-több-mint-beszédtanár már a legteljesebb békeidőben is fontos segítője volt a halmozottan hátrányos helyzetű VI. Györgynek, aki a hozzá képest látványos adottságokkal megáldott bátyja, a Wallis Simpsonnal kötött házassága miatt lemondani kényszerülő VIII. Edward (a könyvben az „Eduárd” névváltozatban találkozunk vele) nyomában kullogott már kora gyermeksége óta. A tengereken és a levegőben is súlyos helyzeteket hozó II. világháború éveiben azonban egyenesen kulcsfigurává vált. Igaz, ekkorra az olykor kifejezetten tragikus események, élethelyzetek és Lionel, valamint Erzsébet királyné (a hosszú életű anyakirálynő) támogatása is a legjobbat hozta ki az alapvetően családcentrikus, de közösségi emberré érett Györgyből. Fennmaradt nagyszámú és kiváló retorikájú beszéde közül most kettőből idézek. Az egyik 1939 szeptemberében hangzott el, amikor Nagy-Britannia belépett a háborúba. Érdemes megfigyelni, hogy a valós történelmi események ellenére van ezeknek a maradandó értékű szónoklatoknak egy bizonyos visszafogott, de meggyőző vallásos rétegük is: „Arra kérek mindenkit, hogy legyen magabiztos, szilárd és egységes ebben a megméretésben. A feladat nehéz lesz. Sötét napok állhatnak előttünk, és a háború már nem korlátozódik a csatamezőkre. De nem tehetünk mást, mint amit helyesnek tartunk, és Isten elé tárjuk ügyünket tisztességgel. Ha egy emberként, eltökélten hűségesek maradunk hozzá, készen bármilyen szolgálatra vagy áldozatra, amit megkövetel, akkor Isten segítségével győzni fogunk. Az Úr áldjon és tartson meg valamennyiünket."

A királyi szózat szellemében élt a köznép éppúgy, mint a két lányt nevelő királyi család (különösen a Buckingham-palotát ért bombatámadástól kezdve) vagy a három fiúgyermekkel büszkélkedő Louge família. A sosem látott nagyapa emlékének, alakjának „feltámasztása” mellett Mark Louge, a témát nagyon a szívén viselő unoka, az egyik szerző, komoly figyelmet szentelt soha nem látott nagyanyja, a szépséges, fáradhatatlanul kertészkedő, főző és kevésből is lélekvidító kis lakomákat rendező Myrtle alakjának. Továbbá annak a logopédus nagyapa számára nagy örömet jelentő ténynek, hogy a háború éveiben még tizenéves Erzsébet hercegnő milyen formás, teljesen „mikrofonsokk” nélküli rádióbeszédeket tudott tartani. Apja arcvonásait és zárkózottságát örökölte, de a szeretetteljes családi légkörnek köszönhetően a gátlásait nem.

A királyi beszédek sorából nem hagyhatjuk ki azt az 1940-es karácsonyi rádióüzenetet sem, amelynek pillérét egy Minnie Lou Haskins-vers jelentette, amit a felesége jóvoltából idézhetett a király. A költemény – egy igényes amatőr verselő, egy közgazdaságtan tanár 1908-ban papírra vetett, biblikus hangvételű műve – így kezdődik: „És szóltam az év kapujában állónak: Adj fényt, hogy biztos lábbal léphessek a járatlanba. És ő így felelt: Menj ki a sötétségbe, és tedd a kezed Isten kezébe. Az több hasznodra lesz minden fénynél és biztosabb a járt útnál.”

A királyi beszéd nyomán híressé vált költeményt levelezőlapokra nyomtatták, s ugyanez a szép szöveg őrzi György király örök álmát, végül pedig Erzsébet anyakirálynő temetésén is felolvasták, 2002-ben.

Ne gondoljuk azonban, hogy a Logue–Conradi szerzőpáros könyve csak a háborús viszontagságokat idézi fel, London bombázását, az evakuálást, Dunkerque és a normandiai partraszállás nehéz napjait és György király korai halálba torkolló betegségét, vagy éppen hűséges beszédtanára egészségi vészhelyzeteit. Jut benne hely a derűnek, a vidámságnak is, például 1945. május 8-a, a győzelem napja felidézésekor. E nagy esemény tiszteletére a 19 éves Erzsébet hercegnő és kishúga, Margit hallgatólagos családi engedéllyel kiszökhetett az örömmámorban úszó ünneplők közé. Ezt az eseményt is felidézi egy film, A király beszédéhez színvonalban nem hasonlítható Hercegnők éjszakája.

Addig is, amíg – remélhetőleg – elkészül A király háborúja filmváltozata, minél több olvasónak szívből ajánlhatjuk ezt a sokszínű, egyszerre háborús és lélektani, ugyanakkor hitépítő regényt Tábori Zoltán gördülékeny, szép fordításában.

(Mark Logue – Peter Conradi: A király háborúja. Tábori Zoltán fordítása, Athenaeum Kiadó, Budapest, 2019)

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. március 1-jei számának Mértékadó mellékletében jelent meg.