Egy vászontáska üzenete – Gondolatok a heidelbergi Bibliotheca Palatináról

Esetemben e tárgyak sorában kitüntetett helye van egy valaha fekete, sisakos görög férfifejjel ékes, vászonból készült könyves táskának, amelyen ez a felirat ékeskedik: Heidelberger Akademie der Wissenschaften, azaz Heidelbergi Tudományos Akadémia. A jeles tárgyat tizenegy évvel ezelőtti, sorrendben az utolsó heidelbergi kutatóutunk során kaptam, az ottani Germanisches Institut egyik professzorától, aki nem volt rest elolvasni és jelképesen „megjutalmazni” egy olyan angol nyelvű dolgozatomat, amely a Heidelbergi Egyetemi Könyvtár jóvoltából online is megjelent. Témája V. Frigyes pfalzi választófejedelem és Elizabeth Stuart (a téli király és a téli királyné) házassága volt. S ha már Pfalz, akkor eszembe jutott, milyen jótéteménye századunknak, hogy 2001-től mindhárom heidelbergi látogatásunk során igénybe tudtam venni az egykor méltán világhírű Bibliotheca Palatina gyűjteményének témáimat érintő anyagát, mikrofilmre vitt formában. Mert az eredeti könyvtárra bizony ugyanaz a sors várt, mint a mi immáron nagyrészt hazakerült sárospataki könyvesházi anyagunkra. 1623-ban hadisarc lett belőle, a harmincéves háború egyik emlékezetes eseményeként. Miksa bajor herceg Tilly zsoldosaival rakatta szekérre a páratlan anyagot, XV. Gergely pápa iránti hűségét és háláját bizonyítandó, s természetesen felajánlva azt a Vatikáni Apostoli Könyvtár gyarapítására. S ha már görög férfifejet emlegettem heidelbergi könyves táskám díszeként: a hatalmas szállítmányt Rómában az akkori vatikáni főkönyvtáros, egy görög irodalmár, teológus, filozófus és orvos, Leo Allatius fogadta.

Az egykori pfalzi, választófejedelmi könyvtárat nem sokkal később indították útnak Rómába, mint a magyar reformáció irodalmának és históriájának legsokoldalúbb, legszínesebb szerzőjét, Szenczi Molnár Albertet, aki ekkortájt épp ifjúsága városában tartózkodott. Tilly katonái alaposan megkínozták, s azért vallatták, hogy adja elő nemlétező aranyait. Szegény fejének világ életében csak szellemi, lelki kincsei voltak, így az őt hiába vallató zsoldosok bosszúja nem maradt el. Az igazsághoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a harmincéves háború protestáns hőse, II. Gusztáv Adolf svéd király Stockholmba szállíttatott többek között Csehországból egy katolikus könyvgyűjteményt.

Az évszázadok során az „elkonfiskált” heidelbergi könyvanyag egy része visszakerült Németországba, az első komolyabb szállítmány 1815-ben. Ez már reményteli bevezetés volt a huszonegyedik század elejéhez, amikortól a Vatikáni Apostoli Könyvtár elektronikusan elérhetővé tette az anyag még náluk lévő darabjait. A kéziratgyűjteményi részben számunkra most a legérdekesebbek a pfalzi választófejedelemi család orvosi receptgyűjteményei. A nevezetesebb gyűjtők sorából két név, két, akár doktori rangra méltó gyógyító nagyasszony, anya és leánya emelkedik ki. Az általuk is használt medicinákat ismertető kéziratok körülbelül háromszáz gyógymódleírást tartalmaznak, a Bibliotheca Palatina 848 német nyelvű dokumentumának több mint egyharmadát. Az anya, Anna dán hercegnő (1532–1585) a Drezdában uralkodó szász választófejedelem felesége volt. Németország-szerte „Anna anya”-ként becézték. Kétszeresen is méltó volt e névre, hiszen tizenöt gyermeket szült, s közülük tizenegyet el kellett temetnie. De közben mégis egy ország anyja tudott és akart lenni. Anna olyan határozottan küzdött a nők és a gyermekek egészségéért és jogaiért, hogy egy kíméletlen gúnyiratban egyenesen a Gynäkokratie (azaz: asszonyuralom) szót emlegették vele kapcsolatban. A gyakori családi gyász ellenére Ágost szász választófejedelem felesége a kor legkiválóbb orvosaival levelezett, s összeállított egy nevezetes receptkönyvet is, benne egy hasznosnak bizonyuló, gyomorbántalmak elleni tapasszal. Áldozatos életének a pestis ellen folytatott harc közben a fekete halál vetett véget; a freiburgi dómban temették el. Gyógyítói küldetését második gyermeke, Erzsébet folytatta (1552–1593), aki nemcsak anyja tűzvörös haját, de a medicina iránti szenvedélyét is örökölte. Ő VI. Lajos pfalzi választófejedelem fiatalabbik öccsének, Johann Casimirnak (Jásnos Kázmérnak) lett a felesége, s nagy gonddal igyekezett enyhíteni többek között sógora súlyos asztmatikus panaszait. Férje neve azért is fontos nekünk, magyaroknak, mert a már említett magyar református zsoltárfordító, író és szótárszerkesztő, Szenczi Molnár Albert 1596-ban éppen a róla elnevezett – és Matthaeus Meriannak, a város korabeli „vizuális krónikásának” egyik metszetén most be is mutatott – kollégiumban kezdte meg heidelbergi tanulóéveit.

Honnan is indultunk el? Adva volt egy rongyos állapotából visszamentett heidelbergi könyves táska, s a puszta látványa mi mindent szólított elő! Egy nevezetes német könyvtár történetétől a vatikáni könyvtárig, továbbá két, ugyancsak a városhoz kötődő gyógyító asszonyig és egy Pfalz fővárosában tanuló, nevezetes peregrinusig sok-sok mindent. „Habent sua fata libelli” – tartja a mondás. De nem csak a könyveknek, hanem életünk minden, fontos üzenetet hordozó tárgyának is megvan a maga sorsa! S ezek a sorsok minden körülmények között erőt és bizakodást adhatnak nekünk. Amit Anna és Erzsébet képes volt megtenni a tizenhatodik századi Németországban, arra mi is alkalmasak lehetünk hol jobbra, hol rosszabbra forduló jelenünkben.

Szöveg és fotó: Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. november 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.