Ifjú képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a szombathelyi Martineumban

A megnyitó elején Maurer Péter, a Martineum igazgatója köszöntötte a művészeket és az érdeklődőket, majd felkérte Székely János megyéspüspököt a kiállítás megnyitására. 

Székely János megköszönte az ifjú művészek munkáját, hogy a valóság szívéről, mélyéről mernek vallani alkotásaikban. Platón szerint a szépség az igazság ragyogása. Azt jelenti: ami igaz, az magától szép, a kettő elválaszthatatlan. A teremtéstörténetben tízszer van benne: Isten szólt. Isten tíz igével alkotta a világot. A világba bele van rejtve egy gyönyörű rend, gyönyörű isteni harmónia. A szent művészet ezt próbálja megszólaltatni... Az ember akkor kezd gondolkodni, amikor elámul a világ gyönyörű, hatalmas titka előtt és megkérdezi, mi ez az egész, honnan jöttem, merre tartok, mit remélhetek? Valamit sejt a végtelenből, a teljességből.

A püspök felelevenítette római emlékeit, amikor Caravaggio remekműveire csodálkozhatott rá. Beszéde végén a fiatal művészekhez szólt, örömét fejezte ki, hogy az ifjak megsejtenek, éreznek valamit Isten fényéből, bátran vallanak hitükről. Ki mernek állni hitükkel, keresésükkel. Azt kívánta nekik, hogy legyen meg bennük az alázat, az ámulat, a csodálat, hogy az isteni örök szépséget, jóságot sikerüljön megmutatni.

Harangozó Bertalan a KDNP nevében szólt a megjelentekhez. Megköszönte a művészeknek, hogy elfogadták a támogatásukat a kiállítás megrendezésére, amihez az egyházmegye is hozzájárult.

A társművészetek képviseletében Melega Júlia adta elő Pintér Béla Ki vagyok én? című dalát, melyet gitáron saját maga kísért.

Végezetül Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész megnyitójában Joseph Ratzingert, a későbbi XVI. Benedek pápát idézte, aki a liturgia szelleme című könyvében beszél a kép, a képzőművészet válságáról: „Ma nemcsak a szakrális művészetnek, hanem általában a művészetnek egy korábban ismeretlen méretű krízisét éljük át. A művészet válsága pedig azon emberlét krízisének a tünete, mely éppen az anyagi világ fölött való uralkodás legszélsőségesebb fokozásában olyan helyzetbe került, ahol az ember az anyagi természetű dolgokat meghaladó tájékozódási kérdések tekintetében vakká vált; ezt az állapotot lelki megvakulásként jellemezhetjük.” Épp ezért a négy fiatal kiállító, akik az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ hallgatói, a legnehezebbet választották, mivel a felvilágosodás óta a szakrális művészetet kiközösítették a mindenkori kortárs kultúrából...

Tóth Csaba megnyitójában Thomas Mertont is idézte, az istenkeresésről: „Ami Isten megtalálását illeti, addig keresni sem tudjuk őt, míg meg nem találtuk, s addig nem találtuk meg, amíg ő előbb ránk nem talál”, és a nehéz idők reménytelenségében felsejlő reményről: „Mindegy, hogy az ember és az őt körülvevő világ milyen elpusztultnak látszik, és az sem számít, hogy milyen szörnyű kilátástalanság vesz erőt rajta: az embernek, mindaddig, amíg ember marad, embervolta sugallja élete értelmét.”

Tóth Csaba megnyitója után a négy kiállító egyenkét mutatta be kereséseinek útját, ami mindegyiküknél katartikus erejű tanúságtétellé vált.

A teljes írás ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír