Istennek vagy a mammonnak – A Dopesick című tévésorozatról

Elizabeth Holmes, a szélhámos vállalkozó történetét a Kibukott című sorozat mesélte el, Paksa Balázs elemzését a Mértékadó július 18-i számában olvashatták. Shimon Hayut, Robert Hendy-Freegard, Anna Sorokina, Billy McFarland vagy éppen Elizabeth Holmes jóhiszemű embereket csaptak be, manipulálták a környezetükben élőket, ám lebukásuk után az is kiderült, a lelkiismeretüket már régen kiölték magukból, így egyikük sem vállalta a felelősséget azért, amit tett. Kárt okoztak másoknak, az anyagi veszteségek mellett azonban sokkal jelentősebb volt lélekrombolásuk. Ezek az emberek a csalás és az ámítás mestereivé váltak, de csak kispályás játékosok voltak a Sackler család tagjaihoz képest, akiket a Dopesick című sorozat révén ismerhetünk meg.

Biztosan sokan hallottak már az Egyesült Államokban kialakult opioidválságról. A kilencvenes évek vége felé kerültek forgalomba azok az opioidalapú fájdalomcsillapítók, melyeket az orvosok már közepes erősségű fájdalomra is felírtak. Az OxyContin nevű szerről a gyártó cég, a Purdue Pharma azt állította, hogy kevesebb mint egy százalékban okoz függőséget. Egy szakember számára ez elég valószínűtlennek tűnik, ám a cég gondoskodott arról, hogy a kételyeket eloszlassa. Rendkívül agresszív marketingstratégiájuknak köszönhetően – melynek része volt a magas bónuszokkal jutalmazott orvoslátogatók tevékenysége – a szer hamar elterjedt, elsősorban a rozsdaövezetnek nevezett térségben, ahol a kemény fizikai munkát végzők gyakran szenvedtek el munka közben olyan sérülést, melyre erős fájdalomcsillapítót kellett szedniük. Így következhetett be az az egészen elképesztő eset, hogy emberek tömegei váltak függővé egy olyan gyógyszer miatt, amelyet az orvosuk írt fel. 1997 és 2018 között majd félmillió ember halt bele fájdalomcsillapító-túladagolásába, nem beszélve azokról, akiknek az életét közvetlenül vagy közvetve tette tönkre az OxyContin.

A Beth Macy dokumentumregényéből készült széria magasan kiemelkedik az utóbbi időben – sokszor egy kaptafára húzott, szappanopera szintű – sorozatok közül. Ellentétben a többi, hasonló témájú filmmel, a Dopesick már az elején tudatja velünk, hogy a Purdue Pharma ellen nyomozás folyik, több hatóság részéről is. A dramaturgia is gondoskodik arról, hogy fenntartsa a figyelmünket – előre-hátra lépegetünk az időben –, ám a látottak ettől függetlenül is lebilincselik a nézőt. A könyv történetfűzését követve néhány kiemelt érintett révén ismerjük meg ezt az egészen elképesztő esetet. Dr. Samuel Finnix (Michael Keaton), egy bányászváros orvosa rendszeresen írt fel OxyContint azoknak a betegeinek, akik nehéz munkájuk során megsérültek. Köztük volt a fiatal Betsy Mallum (Kaitlyn Dever) is. Tragédia a tragédiában, hogy mind a ketten függővé váltak, ugyanis Finnix doktor is ezzel csillapította egy autóbaleset miatt kialakult fájdalmait. Az egyébként lelkiismeretes orvost Billy Cutler (Will Poulter) gyógyszerügynök vette rá arra, hogy általános fájdalomcsillapítóként alkalmazza a szert, így fordulhatott elő, hogy Betsyn kívül oly sok más ember is közvetve miatta vált komoly gyógyszerfüggővé. A sorozatban Rick Mountcastle ügyész (Peter Sarsgaard) és csapata, valamint Bridget Meyer DEA-ügynök (Drug Enforcement Administration, az Egyesült Államok Kábítószer-ellenes Hivatala) (Rosario Dawson) nyomozásán keresztül ismerjük meg a részleteket.

Dr. Finnix, Betsy, Billy vagy éppen Meyer és a hívő keresztény Mountcastle életéről is sokat megtudunk, így válik még hatásosabbá az amúgy sem érdektelen történet. Finnix kénytelen feladni a praxisát, ám sokévnyi kemény küzdelemmel valahogy kilábalt a függőségből. Nem úgy, mint Betsy, akinek nemcsak a szülei, hanem a helyi keresztény közösség is segíteni próbált, sajnos mindhiába. Az ügyész és az ügynök annak ellenére személyes ügyként kezelte az opioidválságot, hogy ennek a családjuk itta meg a levét. Billy nagyon sok pénzt keresett azzal, hogy sikerült az orvosokat rávennie, nyugodtan írják fel bárkinek a gyógyszert, hiszen nincs semmilyen mellékhatása. S bár ébredezik benne a lelkiismeret, képtelen otthagyni jól fizető állását csupán a gyanakvásai miatt.

És azok a Sacklerek... Nehéz szavakat találni arra, amit műveltek. Arthur, Mortimer és Raymond Sackler fokozatosan építette fel a Purdue Pharmát; a cég a sikerét elsősorban az orvoslátogatásra épülő marketingnek köszönhette. Az oxikodon lassú felszívódású változatát, az OxyContint 1996-ban dobták piacra. A filmben Raymond fia, Richard Sackler (Michael Stuhlbarg) szellemi gyermekeként mutatják be a szert, így elsősorban ő az, aki gátlástalanságával a válság fő okozója lett. A hatóságok, a civil szervezetek és magánszemélyek is egyre többször jelezték, hogy az FDA (Food and Drug Administration, az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala) minősítése ellenére a fájdalomcsillapító igenis függőséget okoz, ám a Sackler család tagjait – Arthur ekkor már nem élt – mindez nem hatotta meg. A bírálatokhoz igazított körmönfont stratégiák segítségével sokáig minden támadást sikerült elhárítaniuk. Többszörös fizetésért alkalmazták az állam egykori szakértőit, tanulmányokat hamisítottak, átrajzolták a diagramokat, semmibe vették a figyelmeztetéseket, a kritikusokat megfenyegették vagy megvették. Az egyik utolsó, különösen elvetemült ötletük az volt, hogy minden felelősséget a gyógyszerfüggőkre hárítsanak, mondván, az OxyContin jó, azokkal van a baj, akik rosszul alkalmazzák. A Sackler család bűne valóban égbekiáltó volt, a kétezres évekre ugyanis az ötven év alatti amerikaiak körben a vezető halálok az opioidfüggőség lett.

„Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” – olvassuk az evangéliumban (Mt 6,24). Sokszor és sok helyen tapasztalhatunk a világban olyasfajta pénzéhséget, melynek láttán valóban úgy tűnik, az a mammon tényleg létezik, ha máshol nem, az emberi lelkekben. Könnyű és sokszor olcsó megoldás sátáninak nevezni egy jelenséget, hiszen ez a jól hangzó címke akár arra is alkalmas lehet, hogy felmentsen bennünket a valódi okok feltárásának nehéz munkája alól. A Sackler család viselkedésére azonban nem lehet más jelzőt találni. Aljas, jellemtelen és gerinctelen embereket látunk, akik számára kizárólag a profit létezik. Ám a sorozatban észre kell venni a másik oldalt is. A lelkiismeretes ügyészeket és hivatalnokokat, a küszködő áldozatokat és családtagjaikat. De elsősorban dr. Finnixet, aki hónapokon keresztül szállította függővé vált ismerőseit és egykori pácienseit egy terápiára (a nagyobb hatékonyság kedvéért még egy buszt is vásárolt erre a célra). Ő vezekelt, önmaga miatt, és talán kicsit azok helyett is, akik máig nem hajlandók beismerni a bűneiket.

Szerző: Baranyai Béla

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. július 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.