Jézus a testvériség kultúráját hozta el számunkra – Bemutatták Igino Giordani A testvér című könyvét

Paksy Eszter bevezetőjéből kiderült: az olasz szerzőnek ez az első könyve, mely megjelent magyarul, és ez nagy öröm. Egyúttal emlékeztetett rá, hogy 1894-ben ezen a napon született Igino Giordani.

Tóth Pál felidézte, hogy 1977-ben a feleségével együtt Olaszországban jártak és személyesen is megismerték Giordanit. Az egyetemi képzésük egy részét a felesége és ő is Jénában végezték. Itt ismerkedtek meg a Fokoláréval, két évig nem tudták, hogy ez mozgalom, de vonzotta őket: embereket ismertek meg, akik szabadon beszélnek arról, hogyan próbálnak az evangélium szerint élni. Ez nekik teljesen új volt.

A professzor röviden ismertette Igino Giordani életútját. Olaszországban mindmáig elismert személyisége a kulturális és politikai életnek. Tivoliban született. A gimnázium elvégzése után két évig kőművessegédként dolgozott. Az, hogy fizikai munkával kezdte a felnőtt életét, egész emberségét megalapozta. Részt vett az első világháborúban, miután besorozták, végigélte ennek az összes borzalmát. Állítása szerint soha nem ölt embert. Leszerelése után elvégezte a bölcsészkart, majd kiment az Egyesült Államokba, itt könyvtártudományi képzésben részesült. Hazatérése után azonnal ő lett a Vatikáni Könyvtár igazgatója. Bölcsész végzettsége mellett széles körű teológiai műveltségre is szert tett, a patrisztika egyik legjobb olasz szakértője lett. Megszületett benne az a vágy, ami az első századok keresztényeiben megvolt, hogy a világban élve valamilyen módon szentté váljanak. Voltak közöttük házasok, akik ugyanolyan Istennek szentelt életet éltek, mint azok, akik kolostorban éltek, lelki közösségben voltak velük. Ez a kereszténység egyik hagyománya volt. Giordani sokat szenvedett amiatt, hogy a világiak az Egyházban a lelki proletariátus szerepét töltik be. A II. Vatikáni Zsinat előtt ez volt a jellemző. A nagy fordulat előtt beszéltek a papi és szerzetesi lelkiségről, a világiakról pedig úgy, mint akiknek az a dolguk, hogy betartsák a tízparancsolatot.

Giordani családos ember volt, négy gyermek édesapja, emellett kiváló író, csaknem száz könyve jelent meg (A katolikus lázadás, Jézus társadalmi tanítása, Az ellentmondás jele stb.). Tevékenyen részt vett a politikai életben is, nagyra tartotta Sienai Szent Katalint, aki írástudatlan létére levelezett a pápákkal és befolyásolta az Egyház életét. Rengeteg követője volt. Giordani megfogalmazta: bárcsak itt, a 20. században is találnék valakit, akinek a követője lehetnék.

Egész további életére meghatározó jelentőségű volt, amikor találkozott Chiara Lubich-kal, a Fokoláre Mozgalom alapítójával. Giordani a naplójában számol be arról, hogy rendkívüli módon megragadta őt ez a találkozás, különösen az, hogy Chiara a ferences rend három ágának egy-egy tagjával érkezett. Tanulmányai alapján tudta, hogy ez a három ág mennyit marakodott egymással, és egészen rendkívüli az, hogy most így együtt vannak, sugározva az egységet. Giordanit az is lenyűgözte, amikor Chiara beszélt neki arról, hogy a Fokoláre Mozgalom tagjai az evangéliumot próbálják a saját területükön megvalósítani, annak szellemében élni a mindenapjaikat.

Giordani leírta, hogy hatalmas változás zajlott le benne, miután megismerte Chiara Lubichot. Előtte mindenki úgy hívta őt: az eretnekek pörölye. Ezt követően az eretnekek köpenyének nevezték. Lezajlott benne egyfajta kultúrharcos beállítódás, ettől kezdve mindenkivel kereste a kapcsolatot, a párbeszéd lehetőségét, együttműködést a közjó érdekében, az ideológiai különbségek ellenére is. Így például az olasz kereszténydemokraták bizonyos törvényjavaslatok kidolgozásában együttműködtek a kommunistákkal. Ez a fajta magatartás óriási üzenet a ma számára is.

Tóth Pál Chiara Lubichot is idézte, aki a Fokoláre Mozgalom társalapítójának tekintette Giordanit. Ő nyitotta ki a szemüket és a szívüket a család, a politika világára, a társadalom, az egész emberiség problémáira. Megakadályozta, hogy bezárkózzanak egy Istennek szentelt, vallásos életbe.

Az előadó emlékeztetett rá, hogy Giordani egyházmegyéje, a tivoli egyházmegye elindította a boldoggá avatását, ez a szakasz lezárult, és azóta Isten szolgájának hívhatjuk őt. Maga az Egyház is megpecsételi tehát ezt a fajta új stílust, a világi keresztény új stílusát, aki az Istentől kapott adottságát a családban, az oktatásban, a kultúrában, a társadalom különböző területein próbálja megélni. Ez a törekvés Chiara Lubichtól származik. Ő volt az, aki rájött arra, hogy Máté evangéliumának a passzusa – „Ha ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, én ott vagyok közöttük” – Jézus olyan jelenlétét mutatja, ami hasonlít az Eucharisztiáéhoz. Ehhez nem kell papság, elég néhány világi hívő is, akik megfogadják, hogy Jézus parancsai szerint akarnak élni. A feltámadt Jézus ott van minden keresztény közösségben, de ahol ezt tudatosságként élik meg, és nem hátrálnak meg a hétköznapi életben a buktatóktól, hanem felállnak és továbbmennek, ezekben a közösségekben erősebb jelenlét van. Márpedig az ilyen egymást szerető keresztény közösségekre a világban is felfigyelnek. Ez ugyancsak aktuális ma is.

Máté-Tóth András személyes történettel kezdte a könyvismertetést. A legjobb barátja – ami számára a testvér minősített esete – egy római katolikus plébános, ma reggel eltűnt. Sehol nem találják. Az idén már meghalt egy másik barátja, akivel ötven éve ismerték egymást. „Egy másik barát elvesztését már nem mérheti rám az irgalmas Isten, ha még igényt tart arra, hogy irgalmasnak tudjam tartani” – fogalmazott a tanszékvezető. A ma reggel eltűnt barát éppen olyan, akiről Giordani ír, aki révén Isten közelebb lép hozzá, hűséggel és irgalommal, olyan, akit szerethet, és akit szeretve egy egész isteni világ tárul elé. A végtelen jóság világa a véges jóságban. Ez a barátság azonban távol áll a testvérsovinizmustól, ő elkötelezett plébános, Isten szeretetére, az Egyház építésére, az ember felemelésére tanítja híveit, és nem csak szóban. Máté-Tóth András pedig arra tanítja a diákjait, hogy minden igényes gondolat a tágasságba visz, és tágasságból fakad. Giordani azt írja: „Jézus a feltámadásával legyőzte a halált és visszaállította a testvériséget.” A halál azt jelenti, nincs testvérem, meghalt vagy elveszítettem, elhagytam vagy ő hagyott el, de nincs testvérem, mint a bénán születettnek, nincs, aki levihetné a tóhoz, ahol majd meggyógyulhat. De Jézus a maga halálával, feltámadásával az életet hozta és hozza, amit azt jelenti Giordani teológiájában, hogy testvért hoz. Testvériséget sző egybe. Ez a jézusi program.

Giordani azonban nem látja rózsaszínűnek a világot. Így ír: „Miközben bizalom és fantázia nélkül vágják el egymás torkát, Isten túl sok gyermeke túl gyakran a halál hercegének harcmodorát és fegyvereit utánozza, gyűlöletre gyűlölettel válaszol, haragot gerjesztve haraggal, azt akarja, hogy az Egyházból muníciót gyártó gazdasági, politikai intézmény váljék.” Giordani tehát nem kertel, két út van, az élet, illetve a halál útja. Aki valóban keresztény, vagy legalábbis törekszik arra, hogy méltó legyen Krisztus nevére, az a krisztusi testvériség szövetségét, Egyházát éli és építi, és ellenáll a mindannyiunkra leselkedő kísértésnek, hogy másra hivatkozva éppen az ellenkezőjét tegye annak, mint ami a testvértől, Jézustól jön.

A tanszékvezető professzor rámutatott: ma is háborúk dúlnak, Ukrajnában, a Közel-Keleten, és nem lehetünk biztosak abban, hogy nem kezdenek el lövöldözni Koszovóban is, olyanok, akik egyébként keresztények. Ma is megtapasztalható, hogy az Egyházra való hivatkozással politikai tőkét lehet kovácsolni. Giordani 1954-ben írt sorai szerint: „Soha nem volt még ennyire az Egyház és a világ közötti dialektika az élet küzdelme a halál ellen.” Ez tűpontosan érzékelteti a mai kor kísértéseit is.

Máté-Tóth András kiemelte hogy a testvériség kultúrája, amit Jézus hozott el nekünk, nemcsak egyházi, hanem kulturális, politikai, társadalmi ügy is. Az erőszak, a manipuláció, az éhezés, az igazságtalanságok ellen az evangélium testvériségének kultúrájára támaszkodva lehet Giordani szerint úgy fellépni, hogy ne maradjunk meg az erőszak spiráljában, ahol az erőszak erőszakot szül.

Végül a professzor elmondta, hogy ma mégsem veszítette el a barátját, a nagy riadalom után visszakapta, és vele együtt mindazt a régi és felemelő emlékcsomagot, ami közös kincsük. Az evangélium keskeny ösvényén vannak ugyanis magányos gyaloglók, de a rendes eset a testvéri hálózatban zajló élet. Ez biztosítja azt, hogy ne csússzunk le a keskeny ösvényről, ha pedig netán lecsúsznánk, legyen, aki utánunk nyúl. Giordani könyve is arra való, hogy közösségben olvassuk, és összekapcsoljuk a saját élettörténeteinkkel és kísérleteinkkel.

Szerző Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír