Megjelent az Új Ember 2023. szeptember 3-i száma

Kultúra – 2023. augusztus 30., szerda | 17:29

Az Új Ember idei harminchatodik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, és előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Napra pontosan egy évvel tavalyi vatikáni látogatása után Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 25-én találkozott Ferenc pápával, aki magánkihallgatáson fogadta őt. A köztársasági elnök vatikáni látogatásáról és a pápának adott, valamint a tőle kapott különleges ajándékokról is olvashatnak legújabb lapszámunkban.

Negyven éve pap az idei Gnilka-díjas Kocsis Imre biblikus professzor. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem HTK doktori iskolájának vezetője, az Újszövetségi Szentírástudományi Tanszék vezetője, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnöke, a korábban már Stephanus-díjjal is kitüntetett író és tudós munkásságát augusztus 29-én a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián Gnilka-díjjal ismerték el. Kocsis Imrével papi hivatásának történetéről és a Szentírással kapcsolatos kutatásairól beszélgettünk.

Tari Irén szociális testvér negyven évvel ezelőtt tette le első fogadalmát. Akkor lépett be az idén százéves Szociális Testvérek Társaságába, amikor még nem lehetett előtte szerzetesi életpélda. Keresése mégis elvezette a hivatásához. Gyógypedagógusként, fejlesztőpedagógusként dolgozott, jelenleg a budapesti Kolping-iskola munkatársa. A tanévkezdés idején a fejlesztésre szoruló gyerekek segítéséről is nyilatkozott az Új Emberben.

Küzdelem a lelkekért címmel indított sorozatunk következő részében arról szólunk, hogy Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-ban és 1958-ban is szembeszegült a kommunista diktatúra egyházakat saját szolgálatába állító törekvésével. 1948-ban ezért leváltották és bebörtönözték, 1956-os visszatérését követően pedig 1958-ban kényszernyugdíjazták. Cikkünk arról az időszakról szól, amikor azután még egyszer, utoljára a hatalom támadásának kereszttüzébe került.

Mértékadó kulturális mellékletünkbe Bodnár Dániel készített interjút Borbás Barna Első gól – Borbás Gáspár élete című könyvéről. A fiatal, Junior Prima díjas újságíró, történész a dédapjáról írt monográfiát, aki az FTC játékosaként a magyar labdarúgó-válogatott legelső gólját szerezte.

„Az összegző világképek, a kozmikus látószögek mindig tanítanak valami újat a szemünknek. Ahogy például Hölderlin a hellenizmust és a krisztianizmust, Teilhard de Chardin a tudományt és a teológiát vagy Pilinszky a költészetet és a misztikát szólaltatta meg közös nyelven, úgy Henri Bouladnak (1931–2023) többek között a keleti és a nyugati lelkiség összebékítését köszönhetjük. Más szóval: egy, a neokatolicizmust is megfrissítő katolikus magatartást. Boulad öröksége fölmérhetetlen…” – olvashatjuk Halmai Tamás jegyzetében a jezsuita szerzetesről, aki saját kérésére 2017 óta magyar állampolgársággal is rendelkezett és több ízben is járt hazánkban előadást tartani.

A Barangoló rovatban ezúttal Tiszta szépség és harmónia címmel megjelent írásában a dégi Festetics-kastélyban és parkjában kalauzolja olvasóinkat Mészáros Ákos.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria