Lábadozás sárkányföldén – Nyírbátori pillanatképek

Hadd kezdjem egy kevésbé ismert bátoricummal, egy páratlan értékű zenei hagyománnyal és annak tárgyiasulásával. 1967. augusztus 28-án, tehát éppen Kodály Zoltán halálának évében indultak meg az idén fájdalmasan nélkülözött Nyírbátori Zenei Napok, amelynek ebben a gyászévben nem is lehetett más a nyitódarabja, mint Kodály Psalmus Hungaricusa, amely keletkezése és egyben Pest, Buda és Óbuda egyesülésének ötvenedik születésnapja évében, 1923-ban megnyitotta a magyar zene egyik óriásának útját a világhír felé. Ez a fesztiválnyitó választás nem csupán az ő emlékének, bennünk mindmáig élő, de legalábbis élni igyekvő örökségének megbecsülése volt, hanem egyúttal főhajtás is az egyik nevezetes Ecsedi Báthori, a zsoltáros és meditációíró István (1555–1605) emléke előtt. Éppen harminchét évvel ezelőtt, 1983. augusztus 28-án avatták fel a tudós nagyúrnak és Báthory Gábor erdélyi fejedelemnek nyugvóhelyet adó református templom mögött Kirchmayer Károly Kodály Zoltán-szobrát. Az Iparművészeti Főiskola díszszobrász szakán tanult, az erdélyi Máramarosszigetről Budapestre került neves művész éppen a Psalmus születésének évében jött a világra. Talán ezért is tudta olyan megkapó őszinteséggel és pontossággal ábrázolni a – feltehetőleg – Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltárának szövegébe merült zeneszerző egész alakos portréját.

A zsoltáros hangulatba ringató szoborlátogatás után megcsodálhatjuk a magyarországi gótika első formájában Hunyadi Mátyás uralkodása idején felépült remekét, amelynek bizonyos elemei Mátyás király olasz és szászországi kapcsolatait idézik. A páratlan szépségű „halszálkás” boltozat alatt, különösen ma, a franciaországi templompusztulások idején, hálát mondhatunk azért, hogy annyi viszontagság közepette, Európa egyik keleti városkájában e világrész és e kultúra részének érezhetjük Magyarországot és önmagunkat, még akkor is, ha soha nem állhattunk, állhatunk meg a Notre-Dame, vagy a nantes-i székesegyház mennyezete alatt. A díszes építési felirat szerint: „E templom talpköve letétetett 1484-ben / építése elvégeztetett 1511-ben / az 1834-i földrengés által okozott / romlásai kijavíttattak 1834-ben / ismét kijavíttatott s új székekkel elláttatott / 1867.-ik évben.”

Az eredetileg katolikus templom a magyarországi reformáció kezdete óta protestáns, a 16. század közepétől már református istenházaként szolgált. Látogatói, csodálói között volt 1681-ben Apafi György erdélyi fejedelem. Kísérője, Was György így írt a templomról a naplójában: „Voltam urunkkal őnagyságával a bátori templomban, melynél szebb templomot soha életemben nem láttam, nem is hiszem, hogy nagy darab földön csinálásra nézve mássa legyen.” A ritka szépségű templomot nem csupán áhítati helyként és nyári hangversenyek helyszíneként keresték és keresik fel sokan. Protestáns kegyhelyként ugyancsak a legfontosabbak egyike. A már említett családtagokon kívül itt nyugszik még a Nyírbátor mindkét templomát – a minorita rendét is – alapító első Ecsedi Báthori István (1430–1493), a kenyérmezei csata győztes hadvezére.

A templomban és a sírkápolnában csakúgy, mint Nyírbátor-szerte, gyakran találkozunk a Báthoryak sárkányos címerével, amely egy legendára emlékezteti az ide látogatókat. E szép diadaltörténet szerint a Báthoryak egyik első őse, a vitéz Vid, Kadmosz, a sárkányölő thébai király méltó hazai rokona, Szent István királyunk idejében legyőzte az Ecsedi-lápban tanyázó sárkányt, és győzelmi jelül három fogát magával hozta. Ez a sárkány és ezek a sárkányfogak városszerte láthatók.

A templom méltó kiegészítőjeként nagyjából 1640-ben épült fel a templom délnyugati sarkához közel a vele harmonikus látványt alkotó, óriási harangtorony. Érdemes megfigyelni az egykori erdélyi famíves mesterek kiváló arányérzékét: a zömök tornyot szinte az égbe, Isten közelébe röptetik, négy kicsiny szárnyként, a fiatornyok.

Régóta látogathatók Nyírbátor szakrális emlékhelyei, de viszonylag új látványosságnak számít a tizennégy évvel ezelőtt felújított várkastély, amelyben valamikor a Báthori család ebédlőpalotája volt. Ha jól megnézzük: mintha a sárospataki Rákóczi-vár és különösen a légiesen szép Lorántffy-loggia nézne vissza ránk, kicsinyített méretekkel. Ehhez szép ráadásnak s ugyanakkor a könnyed loggiás emelet és az egész kiskastély megbízhatóan erőteljes oltalmazójának számít az egykori védősánc megerősítése és az azt körülvevő sövénypalánk, valamint a fonatot tartó, ellenségriasztó (Egri csillagok-emlékeket is felidéző) cövekek szigorú sora, illetve a várárok, amely nem csupán a Báthoriak, hanem az egész település védelmét szolgálta egykor.

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 9-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.