Szent II. János Pál verse a konklávé elé

II. János Pál a Római triptichon. Elmélkedések című kötet második részének zárszavában leírja, ahogy a bíborosok a kezdet és a vég között foglalnak helyet: a Sixtus-kápolna mennyezetén Michelangelo festményei, a Teremtés és az Utolsó ítélet segítik tudatosítani, mekkora felelősségük van.

A Castel Gandolfóban 2003-ban lengyel nyelven írt verseskötet a szent pápa első szépirodalmi alkotása volt azóta, hogy 1978-ban pápává választották. Az első részben az Istenhez fűződő viszonyáról, a másodikban a Sixtus-kápolna Michelangelo által festett freskóiról, a harmadikban Ábrahámról elmélkedik, aki fiával, Izsákkal felment Morija hegyére.

*

Elmélkedések a Teremtés könyvéről a Sixtus-kápolna küszöbén

Zárszó

S éppen itt, a Sixtus-kápolna csodás színáradata alatt
gyűlnek egybe a bíborosok –
a közösség, mely az Ország kulcsainak
                                                               örökségéért felel.
Éppen ide gyűlnek.
Michelangelo pedig ismét átöleli őket látomásával.
„Benne élünk, mozgunk és vagyunk”...
Ki is hát Ő?
Íme, a Mindenható Ősöreg Adám felé nyújtott
                                                                      teremtő keze...
Kezdetben teremtette Isten...
Ő mindent lát...

A Sixtus-kápolna ezer színe akkor az Úr szavával szól:
Tu es Petrus – hallotta Simon, János fia.
„Neked adom a Mennyország kulcsait.”
Az emberek, kiknek gondjaira bizatott
                                                             a kulcsok öröksége,
itt gyűlnek egybe, s hagyják, hogy átölelje őket
                                                        a kápolna színtengere,
a Michelangelótól kapott látomás –
Így volt ez augusztusban, majd októberben is,
                           az emlékezetes két konklávé évében,
és így lesz ismét, ha szükségessé válik, halálomat követően.
Kell, hogy szóljon majd hozzájuk
                                                        Michelangelo látomása.

„Con-clave”: közös gondoskodás a kulcsok, az
Ország kulcsainak örökségéről.
Íme, látják önmagukat a Kezdet és a Vég között,
a Teremtés Napja és az Ítélet Napja között...
Úgy rendeltetett az embernek, hogy egyszer meg kell
halnia – utána pedig következik az ítélet!

A végső áttetszőség és a fény.
A történelem áttekinthetősége –
A lelkiismeret áttekinthetősége –
Kell, hogy a konklávé idején Michelangelo tudatosítsa:
Ne feledjétek: Omnia nuda et aperta sunt ante
                                                                            oculis Eius.
Te, aki mindent átlátsz – mutasd meg!
És Ő megmutatja...

(Zsille Gábor fordítása)

Forrás: II. János Pál: Római triptichon. Elmélkedések (Új Ember Kiadó, 2003)

Illusztráció: Michelangelo: Utolsó ítélet (Sixtus-kápolna)

Magyar Kurír