Az én szerzetesem: Barna Máté OP

Megszentelt élet – 2014. december 25., csütörtök | 20:00

A megszentelt élet évében meghirdettük „Az én szerzetesem” kampányunkat. Azt kérjük olvasóinktól, osszák meg velünk, ki a kedvenc szerzetesük – vagy más megszentelt életet élő ismerősük –, mit jelent ő számukra. Radics Alexandra Barna Máté domonkos atyáról írt nekünk.

 
Legkedvesebb szerzetesem Barna Máté domonkos atya Sopronból. Idejövetelével olyan élet költözött a templom falai közé, mely sokak keresztény életére hatással volt. A szeretet, a lendületes prédikálás, a mise alatti nevetés, mosolyok vagy akár könnyek mind a szentmise részei lettek.

Krisztus szeretet tanítását olyan hétköznapi módon adja hírül hívőknek és talán kevésbé hívőknek egyaránt, hogy nem pusztán a templom falai között, de városi szinten is belopta Istent, az Ő szent tanítását sokak szívébe.

Megjelenésével, gesztusaival, mosolyával, az arcán tükröződő örökös jókedvvel és derűvel hitet ad kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Úgy érzem, Krisztus örömhírét csak ezzel a szeretettel, odaadással és örömmel lehet úgy közvetíteni, hogy az utat nyisson azok szívéhez is, akik még nem találtak rá Krisztusra, Isten igéjére.

Máté atya – és rendtársai is – időt és energiát nem kímélve szervez különböző programokat, fórumokat, lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat, melyek mind hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy jobban megismerhessük az evangélium tanítását. Jómagam szentföldi zarándoklaton vettem részt Máté atya vezetésével, mely életre szóló élményt adott.

Számtalan pozitív, dicsérő szóval tudnám illetni őt, de azt hiszem egyik sem tudná méltó módon kifejezni mit jelent az emberek számára közvetlensége, vidámsága, tanítása.

Boldog vagyok, hogy egy olyan közösségben gyakorolhatom hitemet, melyben a szerzetesek fáradhatatlanul tanítják és mutatják meg, hogy miként lehet úgy szolgálni Istent, hogy közben öröm, boldogság és remény lakozzon szívünkben, hogy a szentmisék különleges hatásából napokkal később is erőt meríthessünk egy-egy élethelyzetben.

Máté atya és a domonkos rend szerzetesei számomra – és úgy gondolom sokunk számára is – sok örömet adnak és igaz hitből való szolgálatról tesznek bizonyságot az év minden napján!

Radics Alexandra