Honlapot indítottak Sándor István szalézi szerzetesről

Megszentelt élet – 2013. október 3., csütörtök | 12:49

Boldoggá avatásának kihirdetése előtt honlapot szerkesztettek Sándor István szalézi szerzetes emlékére. A www.sandoristvan.hu címen elérhető internetes oldalon információk találhatóak a vértanúról – közölte a Szalézi Médiaközpont.

Tájékoztatásuk szerint a folyamatosan bővülő tartalmú weboldalon egyebek mellett Sándor István életrajza, a szalézi rendfőnök róla írt levele, a vértanú levele, mindennapi felajánló imája és a boldoggá avatási szertartással kapcsolatos tudnivalók olvashatók. A sajtó képviselői jelszavuk beírása után újabb anyagokat tölthetnek le a honlapról, továbbá innen is jelentkezhetnek a boldoggá avatás kihirdetésének október 19-i szertartására.

Az ünnepi esemény előestéjén, október 18-án 20 órától a szaléziak vezetésével virrasztást tartanak a budapesti Szent István-bazilikában – ismertette a szalézi rend.

Október 19-én délelőtt a budapesti Szent István-bazilika előtti téren Sándor István életének ismertetésével és bevezető közös imádsággal kezdődik a jeles esemény. Ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros.

A liturgia keretében Ferenc pápa megbízásából Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa teszi közzé a boldoggá avatásra vonatkozó határozatot.

Délután, a fiatalok ünnepén a Körcsarnokban az ifjúság hálát ad Sándor István boldoggá avatásáért. A szalézi rendfőnök, Don Pascual Chávez beszédet intéz a magyar fiatalokhoz. A program között szerepel: zene, tánc, animáció, beszélgetés a kortársakkal és egy Don Boscóról szóló musical. Fellép a Band of Streets, a veszprémi utcazene fesztivál közönségdíjas zenekara.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vesz Bíró Lóránt szalézi szerzetes; Havasi József, a magyar szalázi rendtartomány rendszerváltozás utáni első főnöke; Pokorni János, Sándor István egykori cellatársa; Ari László, az ellenük lefolytatott per másodrendű vádlottja, egykori halálraítélt; Hollay Antal, egykori csapattársa a Katolikus Iparos-, és Munkásifjak Országos Egyesületében, valamint Sztancsik Ferenc, a Sándor István által vezetett csoport tagja.

A rendezvény végén az úgynevezett Jó éjszakát!-üzenetet Ábrahám Béla tartományfőnök mondja el.

MTI/Magyar Kurír