A fény felé indulni

Aki vett már részt rorátemisén, tudja: van valami egészen sajátos abban a pillanatban, amikor hajnalban már világosodik odakint, de a templomban még csak néhány gyertya ég.

A világ külső fénye mintha lassan, tapintatosan érkezne meg, míg a belső fény – az imádság, a csend, az ébredő közösség – már jelen van.

Talán ezért szeretünk ilyenkor útnak indulni: mert ösztönösen a világosságot keressük. A fény mindig hív. A fény felé megyünk.

Adventben különösen erős ez bennünk. De mit is keresünk valójában? Több nyugalmat? Kevesebb zajt? Vagy valami mélyebbet: azt a fényt, amely nem a természet rendjéből fakad, hanem Isten közeledéséből? A mai olvasmányok határozottan ebbe az irányba vezetnek. Izajás próféta képe lenyűgözően időszerű: a népek a magasba emelt hegy felé igyekeznek, mert ott találják meg a világosságot, az igazságot, az irányt. Pál apostol a hajnal hasonlatát használja. Mintha azt mondaná: a keresztény nem alvó ember, hanem olyan, aki észreveszi, hogy virrad.

Jézus pedig az éberségről beszél: nem félelemre hív, hanem józanságra, készenlétre.

A keresztény hagyomány háromféle adventet, azaz úrjövetet tart számon. A történelmi: amikor Betlehemben megszületett a Megváltó, egyszerűségbe és szeretetbe érkezett. A kegyelmi: amikor Jézus nap mint nap belép az életünkbe egy váratlan kedvességben, egy bűnbánó felismerésben, egy imádságban. És a végső, eszkatologikus: amikor majd minden szem láthatja az Úr dicsőségét, és minden szív igazságban ragyog. Ez a hármas látás segít megérteni, hogy a várakozás nem nosztalgia és nem csupán távoli ígéret, hanem jelen idejű feladat.

Aki tudja, hogy az Úr ma is érkezik – az imában, a szegényben, egy váratlan gondolatban, egy bűnbánó felismerésben –, az már most a fény felé fordítja a szívét.

Ezért érdemes feltennünk a kérdést: mit várok az idei adventtől? Mi az a fény, amely felé indulni szeretnék? Lehet konkrét az elhatározás – több csend, kevesebb panaszkodás, rendszeres szentségimádás, nagyobb figyelmesség… De lehet mélyebb is: az a vágy, hogy Isten ne csak a naptárban közeledjen, hanem bennem is. Az advent nem teljesítményprogram, hanem meghívás. Nem sokat kell tennünk, csak el kell indulnunk a világosság irányába, úgy, mint hajnalban a rorátéra: fázósan, álmosan, de biztos léptekkel.

A templom fényei sem egyszerre gyúlnak ki, és így van ez a lélekkel is. A világosság lassan növekszik, de megérkezik. Ha az idei adventben csak egyetlen apró döntést hozunk, már jó irányba mozdultunk.

Az Úr érkezik – a kérdés csak az, hogy lesz-e bennünk gyertya, amit lángra tud lobbantani.

Szívből kívánom, hogy legyen az idei advent a belső virradat ideje. Legyen időnk a fény felé fordulni, észrevenni, hogy köztünk jár az, aki a sötétséget legyőzi. Akihez elindulni mindig érdemes.

Szerző: Monostori László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír