A „miért?” és a csendes „mert”

Az ember gyakran teszi fel a legősibb kérdést: „miért?” A mindent tudni és érteni akaró, cseperedő gyermek egyik leggyakoribb kérdése ez, amelyre van úgy, hogy nem várt választ kap nevelőjétől: „mert.” És ennek – valljuk meg őszintén – nem nagyon szoktak örülni a kicsik. S nemde mi, felnőttek is megfogalmazzuk magunkban miértjeinket az életünket, családunkat ért események kapcsán? Ahogyan a hétvégi olvasmányban is feltette ezt a kérdést a választott nép Mózesnek.

Rengeteg évszázad telt el azóta, de minden nép minden tagja előhozakodik ezzel a lényegünket érintő témával: miért van szenvedés, veszteség, igazságtalanság, miért érnek minket olyan nehézségek, terhek, amelyeket nem értünk?

A „miért” kérdésében benne van az emberi lét törékenysége, a választ kereső lélek sóhaja. Ez a szó egy hívő – vagy éppen istenkereső – ember részéről nemcsak értelmet kutat, hanem kapcsolatot is: megszólítja Istent.

Isten pedig gyakran nem úgy válaszol, ahogyan várjuk. Nem mindig ad magyarázatot itt a földön, a mi logikánk szerint. A Szentírásban bőven találunk példát erre. Jób könyvében a szenvedő ember kérdez, perel, kiált, és Isten végül nem ad részletes magyarázatot, hanem önmagát mutatja meg: hatalmát, dicsőségét, jelenlétét. Az ő végső válasza Szent Fia keresztje, amit előképként már Mózes is felmutatott, de a maga teljes valóságában a Golgota hegyén mutatkozott meg.

Isten sokszor csendben marad, vagy csupán egyetlen bensőleg hallható szóval felel: „mert.” Ez a „mert” azonban nem közömbös vagy hideg felelet, hanem szeretettel teli ígéret.

Elsőként a Fájdalmas Anya hitt ennek az ígértnek, nem véletlenül ünnepeljük őt ebben a titulusában a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének másnapján. Ő hinni tudott abban, amit Nikodémus még nem értett, tudniillik, hogy „így szerette Isten a világot”. Mária csendben maradt a keresztút alatt, a szentírók egyetlen mondatát sem rögzítették, melyek életének eme válságos óráiban hangzottak volna el. Mária keresztje és gyásza belenyugodott Isten csendes hallgatásába. A kereszt súlyos csendjében ott rejlett és ott rejlik az Atya örök válasza: „mert.” És ez az alig meghallható válasz az örökkévalóság fényében nyer igazi értelmet, ahol már színről színre láthatunk.

Így lehet a keresztény ember útja a remény évében a bizalom zarándokútja: nem minden kérdésre kap választ idelenn, de minden kérdés megtalálja a helyét Istenben.

A mi „miért”-jeinket ő hordozza, s az ő „mert”-je egyszer majd teljes fényben ragyog fel előttünk.

Addig pedig hitünk, reményünk és szeretetünk tartja bennünk az erőt, hogy a csendes válaszban is felismerjük a szerető Atyát.

Szerző: Fekete Szabolcs Benedek 

Fotó: Lambert Attila

Magyra Kurír