Az öreg Pál meg a két fiatalember

A Filemonhoz írt levél az Újszövetség egyik legrövidebb írása, egyetlen fejezet, de háttere egy egész regény anyaga. Még alig kamaszodtam, amikor én is ifjúsági regény formájában olvastam azt a történetet, amelyet ennek alapján írt valaki. Hogyan szökött meg Onézimosz, ez a máskülönben névtelen, rabszolganevű fiú a gazdájától, aki mindig csak „hasznosnak” szólította őt, és hogyan talált rá szökés közben Pál apostolra, aki magához vette, tanítgatta, és egy új, egészen másféle világ ismeretére szoktatta.

Semmire sem emlékszem a kisregényből, csak arra, hogy életemben talán először megszerettem általa az Újszövetség egy történetét. Homályos érzések jelennek meg bennem egy fiatalemberről, aki megszökik a gazdájától, teljesen eszköztelenül nekivág a nagyvilágnak. Másfelől meg elképzeltem az „öreg Pált” – hiszen így nevezi magát a levélben (Filem 9) –, aki talán fogságában is folytatta mesterségét, s közben újra meg újra beszédbe elegyedik ezzel a fiúval, aki valahogy rátalált. Nekem is volt néhány fontos beszélgetésem apámmal a satupad mellett, ahol szeretett barkácsolni. Később meg a nagyszobában, a kisasztalnál, rejtvényfejtés szünetében.

Az idős és a fiatal, az apa és a fiú kapcsolatának felidézése elkalandozásnak tűnhet, de nem az. Pál maga is bensőséges szavakkal, fiúként küldi vissza a valaha szökött rabszolgát Filemonhoz, a levél címzettjéhez, s arra kéri, fogadja testvérként. Fogadja őt úgy, mint aki szolgálatot teljesített: Filemon fiúi szolgálata helyett állt oda Pál mellé.

A haszontalan szolga hasznos lett Pál számára, s talán most lesz igazán hasznos Filemonnak is, hiszen alkalmat ad arra, hogy jót tegyen vele

– vagyis engedje el a büntetését, sőt, esetleg szabadítsa fel a rabszolgaságból. Szentesítse azt, amit a gondviselés már úgyis elrendezett…

Milyen kapcsolatoknak kedvez a keresztény hagyomány? Mekkora volt és hogyan működött a társadalmat formáló ereje a különböző korokban? Pál, Onézimosz és Filemon története leggyakrabban a rabszolgaság kérdéskörével kapcsolatban kerül szóba. Az apostol nem követeli a tehetős Filemontól, hogy szabadítsa fel Onézimoszt, vagyis nem fordul szembe nyíltan és egyértelműen a bevett normával. Az „öreg, fogoly” Pál azonban kétségkívül érezteti, hogy Filemon egész életével tartozik neki, s ezért reméli, hogy többet is tesz, mint amit ő kifejezetten kér. Túlzás lenne „morális kényszerről” beszélni. A hangsúly mindenesetre az értékek és a belőlük fakadó erkölcsi normák átrendeződésén van.

Nem a korhoz kötött norma változik meg, hanem olyasvalami kerül előtérbe, ami ennél sokkal több: az összetartozás, a szolidaritás, az egyén értéke a kapcsolatokban, illetve sajátos, jóra irányuló szabadsága.

Pál nem mondja meg, mit tegyen Filemon, de leírja, mennyire fontos számára ő is, Onézimosz is. A kapcsolataink átalakultak – kapcsolódjatok egymáshoz ti is!

Néha jól jön egy erős, tapasztalt pártfogó. Persze csak akkor, ha nem megront, megveszteget és gúzsba köt, hanem hagy növekedni, és tényleg szabaddá tesz.

Szerző: Martos Levente Balázs

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír