Jézussal új erőre kapunk

Az evangélium a Genezáreti-tó partján történt húsvéti találkozásról ír, a hajnali halfogás megdöbbentően szép eseményét tárja elénk. János írása néhány apostol nevét említi, akik a hétköznapi munka közepette élik hitüket, és az eseményekből rögtön kiolvashatjuk, hogy a feltámadás egyik gyönyörű gyümölcse a közösség. Erős üzenetként értelmezhetjük, hogy a tanítványok nem szakadtak szét, nem indítottak egyszemélyes missziókat, hanem együtt maradtak, és együtt folytatták a Jézustól kapott küldetést.

Az evangélium leírása alapján nem egyszerűen csak földrajzi szempontból ismerhetjük meg a vidéket. Ennél sokkal hangsúlyosabb az a felismerés, hogy

mindannyian szívük és életük Galileájában járnak, ott, ahol Jézus először szólította meg őket.

Ugyanaz a vidék, ugyanaz a tó, bárka és háló, és ugyanaz a feladat is: beevezni a mélybe, és megpróbálni kivetni a hálót. A húsvéti történet szerint itt is Péter apostol a kezdeményező, ő vállalkozik arra, hogy példájával ösztönözze a többieket, s elsőként induljon a mindig bizonytalan halfogásra. Mi, ma élő tanítványok is felelősséget, bátorságot, fáradhatatlan szolgálatkészséget tanulhatunk tőle.

Amint a gyümölcs sem azonnal érik be, úgy a munka és a küldetés sikere sem automatikus. A missziós szolgálat „eredménye” nem arányos a befektetett munka mennyiségével.  Ez a nyers valóság lesz a tanítványok első tapasztalata: egy fáradságos, ám sikertelen éjszaka után üres hálóval érnek partot.

A feltámadás nem az eredményeket és a számokat növelte meg, inkább a bizalomra és a reményre hívta őket, és hív ma bennünket is.

Hányszor nézünk szembe azzal a ténnyel, hogy igehirdetésünk, életünk tanúságtételei minden igyekezetünk ellenére kevés gyümölcsöt érlelnek! Pedig sokszor eljutottunk már arra a felismerésre, hogyha csak magunk erőlködünk, a hálónk szegényes és könnyű marad, de Jézussal új erőre kapunk, vele új irányt vesz az életünk, s talán a hálónk is szakadozni kezd. Ezt az evangéliumi törvényt elfelejtjük, de az élet újra és újra tanulásra, belátásra hív bennünket: küldetésünk nem egyszemélyes vállalkozás.

Azután, hogy Jézus ismeretlenként megszólítja a tanítványokat, és ők felismerik, már nem arra indulnak el, és nem ott vetik ki a hálót, ahol elképzelésük szerint alkalmas lehetett volna, hanem azon a helyen, ahol Jézus kérte őket. Meglátni, meghallani, reményben elfogadni és merészen megcselekedni, ezek azok a mozzanatok, melyekkel a mindenkori tanítvány Jézussal együtt tud szolgálni. Amit végez, már nem egyedül végzi, az nem csupán az ő erőfeszítése marad. Jézussal és Jézusban szavaink és cselekedeteink áldott és gyümölcsöző szolgálattá válnak. A közös halászat örömteli tapasztalata elvezet a feltámadt Krisztussal való találkozásra. Ilyenkor nemcsak vele együtt végezzük feladatainkat, hanem sokkal több történik: felismerjük őt ott és abban, amit megélünk. Ilyenkor Péter szavaival imádkozhatunk és vallhatjuk meg reményünket: az Úr az! 

Szerző: Serfőző Levente 

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír