Krisztus titka

A bennfentesek jól tudják, hogy a Kol 1,24-re mindig olyankor hivatkozunk, amikor a szenvedés titkáról van szó. Hogy a szenvedés – legalábbis Pálé és nyomában a miénk is – „kiegészíti Krisztus szenvedését”, és ezzel értelmet nyer. Kivilágosodik. Elveszti teljes sötétségét. Mert

az igazi szenvedés mindig súlyos titok. A mienk és másoké. Sosem jön jókor. Akárhogy készültünk, szoktattuk és edzettük magunkat, amikor igazán elér, akkor mégis nehéz.

Legyen szó betegségről, fizikai fájdalomról vagy valamilyen veszteségről, esetleg kudarcélményről, többnyire csak utólag találjuk meg a helyét életünkben.

„Örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az Egyháznak a javára.” Pál többször ír arról, hogy apostoli igyekezete közben nem sajnálja az áldozatot, sőt, minden látszat ellenére éppen a nehézségek elviselése hitelesíti őt (vö. 2Kor 4,7–18; 6,4–10). A betegség és fájdalom, ami gyakran inkább elzár másoktól, sajátos magányt okoz, most az együttérzés, a közösségvállalás gesztusával lesz értelmessé. A levélből nem tudjuk meg pontosan, miféle szenvedésre is gondol a szerzője, de a befejező sorok „bilincsre” utalnak (vö. Kol 4,18). A szakaszunk folytatása pedig kedvesen tanúskodik az együttérzés, az összetartozás értékéről. „Küzdök értetek”, „ha testileg távol vagyok is, lelkileg mégis veletek”, írja Pál (Kol 2,1.5). Ő nem szenvedni akart, hanem a meghívottak javára lenni, velük lenni, vigasztalni és erősíteni őket. S mintha közben fedezné fel, hogy mindaz, ami ezzel együtt jár, nehézség és baj, szintén értelmet nyer. Nemcsak a kolosszeiekhez került közelebb, hanem Krisztushoz is.

A szenvedés tehát ránehezedhet az emberre, de ha van kiért, miért viselnie, ha azt tapasztalja, hogy ebben a helyzetben sincs egészen egyedül, valami megvilágosodik benne.

Pál nem áll meg a saját szenvedésének említésénél. Valójában nem a szenvedés titkáról beszél, hanem Krisztus titkáról.

A szenvedés értelmet kapott, mert az apostol ezáltal is közel akart lenni a levél címzettjeihez. Krisztus titka azonban még teljesebben szól egy hasonló közeledésről: hogy Isten feltárja mindeddig elrejtett titkát, s így megmutatja a múló idő valódi értelmét, mert a várakozást, a reménységet cél felé vezeti. Krisztus pedig maga is közel akar lenni a benne hívőkhöz, olyannyira, hogy ő maga „bennetek a dicsőség reménye”. Először tehát a „titok” szó általános értelmével találkozunk: el volt rejtve, nem lehetett hozzáférni, de most Isten feltárta. Másodszor viszont a szó teológiai értelme jelenik meg: a misztérium, a beavatás, a szent közelsége és elérhetősége, szent jelenlét és gazdagság.

Van tapasztalatunk arról, hogy a másokkal vállalt közösség szenvedést (is) tartogat – mégis megéri? Ráéreztünk már Krisztus jelenlétére, amikor a dolgok másként alakultak?

Átéljük néha, hogy a világ rászorul az irgalom és a megváltás tapasztalatára, s ebben Krisztus titkának ismeretére? Az örvendező Pál most mintha ezekről tanúskodna és kérdezne…

Szerző: Martos Levente Balázs

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír