A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Nézőpont – 2008. november 11., kedd | 16:30

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat – a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete – 1989 óta tevékenykedik Magyarországon. Az MMSz Egyesület 1998 óta kiemelkedően közhasznú karitatív társadalmi szervezet. Legfőbb feladatának a legszegényebbek és legrászorultabbak segítését tekinti.

1988 decemberében a magyar születésű Csilla von Boeselager bárónő Németországban megalapította az Ungarischer Malteser Caritasdienst szervezetét, majd 1989. február 4-én Budapesten, Kozma Imre zugligeti plébános vezetésével megalakult ennek magyar megfelelője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Megalakulása után nem sokkal történelmi események forgatagába került. A keletnémet menekültek befogadása (1989. augusztus), a romániai forradalom (1989. december), valamint a délszláv háború (1991) során végrehajtott nagyszabású segítő- és mentőakcióival kormányszervek és társadalmi szervezetek partnerévé vált.

A társadalmi szolidaritás konkrét megnyilvánulásait érzékelő közvélemény bizalommal fordult a Szeretetszolgálat felé, s a kormányzati szervek Magyarországon olyan szociális feszültségek kezelését bízták rá, amelyeket a társadalom igazgatási, szociális és egészségügyi szervezetei nem, vagy csak részben tudtak megoldani. Ezt követően indult el a Szeretetszolgálat cselekvési programjának és intézményi hálózatának kifejlesztése.

Munkája során elsődleges feladatellátási területeként Magyarországra koncentrál, ahol mintegy 350 különböző Máltai Ponton van jelen. Különös figyelmet szentel a Kárpát-medence magyarok lakta területein felmerülő szükséghelyzeteknek, ahol lehetőségei szerint szintén segítséget nyújt. Egyéb külföldi szerepvállalását az adott krízishelyzetnek megfelelően, az illetékes helyi és a magyarországi külügyi szervekkel együttműködve látja el.

A szervezet egyedülálló nemzetközi és hazai tapasztalatokkal rendelkezik. Szerepvállalása a legszélesebb társadalmi körökben elfogadott és elismert. Munkája három alappilléren áll:

• eseti segítségnyújtás országosan mintegy 150 önkéntes segítői csoport gondozásában, több mint 5000 aktív és további 15 000 mozgósítható önkéntes részvételével;
• szociális és egészségügyi alap- és szakellátás, országosan közel 200 szociális és egészségügyi intézményi és szolgáltatói rendszeren keresztül;
• speciális programok, modellkísérletek a gyermek-, ifjúság- és családvédelemtől a fogyatékkal élők gondozásán keresztül az idősellátásig, a leginkább rászoruló társadalmi csoportok irányában.

A Máltai Szeretetszolgálat számos hazai és európai projekt kezdeményezője, bevezetője és megvalósítója, illetve szakmai módszertani bázisa.

A Szeretetszolgálat működésének alapelve, hogy folyamatosan figyeli az aktuális, országos és helyi, akut és krónikus szükséghelyzeteket, a központi és a helyi kormányzati szervekkel és más szociálisan, illetve egészségügyi szolgáltatókkal partnerségben tevékenykedik, hogy hatékonyan válaszoljon a szegénység és a rászorultság kihívásaira.

A Máltai Szeretetszolgálat a legszegényebbekért és a legrászorultabbakért a szociális és egészségügyi ellátórendszerben végzett feladatvállalásával akkor tud hatékonyan tevékenykedni, ha munkáját támogató partnerek segítik.

Magyarország egyik legnagyobb és legszélesebb körben tevékenykedő karitatív szervezete 7 régióban, valamennyi megyében mintegy 350 helyen tevékenykedik Magyarországon. A 142 helyi csoportban, 203 intézményben 5000 aktív és körülbelül 15 000 mozgósítható önkéntes szolgálja a rászorulókat.

Magyar Kurír