Ukrán szerzetes: Hogyan kerülhetjük el, hogy orosz fogságba essünk, még ha meg is nyerjük a háborút?

Ma az Egyház közösségeként a húsvéti időszak útján haladunk a Szentlélek kiáradásának ünnepe felé. Ebben az összefüggésben számunkra Ukrajnában egyre élesebben vetődik fel a földünkre tört gonosszal való szembesülés kérdése, a rosszat cselekvő irányában történő megbocsátás problémája. Miért olyan fontos ez?

Először is, maga Isten hív erre bennünket. Az irgalom nyitja meg a szívünket, és az tesz Istenhez hasonlóvá.

Ha nincs megbocsátás a szívünkben, nem tudunk megnyílni Jézus Krisztus Lelke előtt, pedig Jézus még a keresztre feszítőiért is imádkozott a Golgotán. Egyszerűen nem leszünk képesek új életet kezdeni. 

Másodszor megfertőzött minket a háború, s mindaz, ami azt kíséri: a fájdalom, a harag és a gyűlölet. Mostanában rengeteg őrült felhívást lehet hallani, mint például: „Nem felejtünk és nem bocsátunk meg!” – vagy még ennél is rosszabbat… Megmagyarázom, miért nevezem ezeket őrült felhívásoknak. De nem vallási érveket sorolok fel (ezekről szóltam az első pontban); semmi mást, csak logikai érveket.

Először is, soha nem fogjuk tudni elfelejteni azt a traumát és fájdalmat, amit a háború okozott. Már most megfosztanak bennünket a lelki egyensúlytól, a békétől, az alvástól, s a betegségek súlyosbodását idézik elő; tönkre teszik kapcsolatainkat és torzítják valóságérzetünket. Ezek a mi sebeink. Még ha be is gyógyulnak, akkor is fájni fognak. Továbbá tegyük fel magunknak a kérdést: mi lesz, ha állandóan emlékezünk arra a traumás élményre, hogy szeretteink meghaltak, erőszakot követtek el rajtuk, megcsonkították vagy lebombázták őket?… Az egyszerű és logikus válasz: a sebek mélyülni, vérezni fognak. Talán elgennyesednek. Vajon ez jobbá vagy egészségesebbé tesz bennünket?

Az egyházatyák korának egyik teológusa idéz egy kutyával kapcsolatos példát: a kutya megnyalja a fűrészt; elvágja a nyelvét, majd saját vérét nyalogatja, és megrészegül a vértől… Nemde szörnyű kép ez? Ezért ezek a – manapság sajnos népszerű –

„nem felejtünk, és nem bocsátunk meg” őrült felhívások károsak és nagyon veszélyesek. Elvehetik sok ember békéjét és nyugalmát, a néptől pedig normális jövőjét…

S ekkor az oroszok fogságába esünk, és agressziójuk áldozatai leszünk, még ha meg is nyerjük a háborút!

Természetesen a megbocsátás nem azt jelenti, hogy következmények nélkül megúszhatják azok, akik gonoszat cselekedtek. El kell érnünk a háborús bűnösök megbüntetését; ezt a közjó érdekében kell elérni. Ezek az emberek érezzék tetteik következményeit, és bánják meg, hogy ez a borzalom meg ne ismétlődjék. De nem azért, hogy a fájdalom és a bosszú éltessen minket. És végül a legfontosabb feladat: Isten országának terjesztése hazánk szebb jövője érdekében. Erőnket és figyelmünket erre kell fordítanunk. Ezért

a jövő érdekében hallgassuk és teljesítsük az Úr imájának szavait: Miatyánk, aki a mennyekben vagy! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.

Szerző: Mikola Bjelicsev MIC

Fordította: Hidász Ferenc OFM

Forrás: CREDO

Fotó (archív): Vatican News

Magyar Kurír