Minden embernek van egy személyes üdvtörténete, azokkal a konkrét életkörülményekkel együtt, amelyek neki adattak, és amelyek az ő Istennel való együttműködése által kapcsolódnak az egyetemes üdvtörténethez. Ennek a kapcsolódásnak fontos része a szent emlékezet, amely arra tesz képessé, hogy az Úr nagy csodáit felidézve, azoknak sorába illesztve értelmezzem a mindennapjaimat, és így megtanuljam nagyobb összefüggések között látni mindezeket. Isten ebben a személyes kontextusban is üzen nekem, tanít és vezet. Ez életem csodáinak a mélyebb rétege, az a pont, amikor már nem csak várom, hogy legyen valami, hanem azzal, ami éppen vagyok, válaszolok mindarra, amit értem tett.
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria